Világváros itthon

Mindig kerültem a nehezen kezelhető, pánikra, hisztériára is hajlamos, pulpitusról, hordóról fanatizálható tömeget, ugyanakkor szerettem és keresem a jó emberek sokaságát, társaságát.Mi kell ahhoz, hogy az emberek önszántukból, pozitív életérzéssel, akár jól felfogott érdekük által vezérelve, egy időben elinduljanak valahova, ahol jól érzik magukat? Kinek és mit kell nyújtani, kínálni a közösség és a közönség megszerveződése, öröme, úgy általában a siker érdekében? Régi bölcsesség, hogy a teremtő kellemes érzéseket rendelt azon fiziológiai folyamataink mellé, amelyek nélkülözhetetlenek a faj fennmaradásához, állandó és ismétlődő megújulásához. Amíg természetes, mértékletes módon eszünk, iszunk, könnyebbülünk, alszunk és szerelmeskedünk, minden rendben van. Garantált a népi öröm, amikor fesztiválon sül a hús, vatta a cukor, fokhagymás a lángos, habzik a sör, dübörögnek az érzelmek.

De mi kell az emberi lélek, a szellem jól tartásához?

Pár éve képernyőmre vetődött egy olyan, romantikus párizsi fotókból összeállított filmecske, amit Charles Aznavour, Bohémek című örökzöld sanzonjával festett alá a szerző. A világváros macskái és macskakövei, sikátorok, szép és könnyű lányok, giccskereskedő, fékcsikorgás, kutyaugatás, nagybőgő, virág és kávéház, koldus és utcazenész, pincér és cégér szerepelt a képeken. Aztán megnéztem, meghallgattam még egyszer és még egyszer, mígnem megszületett a banális felismerés. Macskakőtől cégérig, mindenünk megvan ahhoz, hogy hangulatosnak, kisebb lélekszáma ellenére is világvárosnak érezzük pátriánkat! Bár a hangulaton van némi fokoznivaló és bohémságunk is hagy kívánnivalót.

A felismerést tett követte! Felhívtam pár helyi és más városi festőt, szobrászt, fotóst, zenészt, borászt. Fordultam pékséghez maradék sütit kérve, kilincseltem hivatalnál. Télen műtermekben, kiskocsmákban, Hangvillákban, plázában, galériákban, tavasszal-nyáron Tihanyban, Pesten, Füreden fogadtak minket, jó szívvel, amúgy nonprofit. A szekértábormentes, egymást nem minősítő elhivatottakból álló Nyitott Műterem – mert ez nálunk sajna természetes – szakmai fanyalgást is kapott. Az építő kritikát elfogadni, az intrikát félretenni volt kívánatos.

Aztán beléptem a Veszprémi Turisztikai Egyesületbe azért, hogy kapjak és kínáljak információt, tapasztalatot, ötletet ahhoz, hogy lélekben és hangulatban lehessünk világváros.

A város éttermei, szállodái, állatkertje, kultúrája összefogott és kimegy a térre, turisztikai szezont és műtermet nyitni! Kérem, ha kiolvasta kedvenc lapját, látogasson el a jót akaró emberek társaságához, a veszprémi Óváros térre. És hogy én is fanyalogjak egyet: Nagyon fog hiányozni egy kézimeccs-kivetítő a térre, azok örömére, akik nem férnek az Arénába, vagy az ott felállított kivetítő padsoraiba.