Kultúra

2015.02.25. 14:05

Vendégelőadás - érkezik a Baltazár Színház a Boldog órával

A Baltazár Színház vendégelőadását, a Boldog órát tekintheti meg a közönség február 28-án, szombaton este 7 órakor a Veszprémi Petőfi Színházban.

Balla Emőke

A Baltazár Színház – amely az egyedüli értelmi sérült színészekből álló társulat Magyarországon – négy éve visszatérő vendége a Petőfi Színháznak. Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes elmondta: nagy öröm a színház számára, hogy évről évre támogatni tudják a Baltazár Színház munkáját, és befogadhatják előadásaikat.

A Boldog óra című előadásban a társulat tagjai mellett olyan neves színészek is színpadra lépnek, mint Varga Klári, Müller Péter Sziámi és Kecskés Karina.

Kudari Réka, Varga Klári és Kecskés Karina. Évről évre fogadják Veszprémben a Baltazár Színház előadásait (Fotó: Bege Nóra)

Sorsunk meg van írva. Fejezetei örömben és bánatban bővelkednek. A sorok között azonban szabadon olvashatunk – rajtunk múlik. Sokszor megijedünk, becsukjuk a szemünket, mert amit ott látunk, nagyon fáj. Ez egyúttal a tisztánlátás pillanata: szembenézés önmagunkkal. Pont úgy, mint abban a különleges étteremben, ahol a nap egy órájában történettel vagy dallal lehet fizetni az ételért. Élhetünk annak lehetőségével is, hogy régen cipelt lelki terhektől szabaduljunk meg.

Ez a kedvezményes időszak a „boldog óra”. Az előadás múltat és jelent egymás mellé állítva kérdéseket vet fel, válaszok után kutat: múltunk mennyire befolyásolja jelenünket? A régen elkövetett bűneinket hogyan tudjuk ma jóvátenni? Hogyan tudunk, bátran felvállalva sorsunkat, szabadon és boldogan élni?

A darab írója Vörös István, zeneszerzője Darvas Ferenc, rendezője pedig a Baltazár Színház művészeti vezetője, Elek Dóra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!