Véget nem érő játszmák - A három testőr a színpadon

Aki arra számít, hogy Alexandre Dumas regényét látja viszont a színen, csalatkoznia kell. Ez persze így van jól, hiszen az így is valamivel több mint kétórás előadás akár duplahosszú lenne, másrészt egy jó adaptációnak nem az a célja, hogy egy az egyben lemásolja az eredeti művet: gyanútlan filmrendezők például gyakorta beleesnek ebbe a hibába. Vándorfi László nem először vállalkozott arra, hogy Dumas-regényt vigyen színre, három évvel ezelőtt a társulat a Monte Cristo grófjából készült adaptációt már bemutatta. A mostani előadásban a regényhez képest néhány cselekményszálat elhagyott, illetve néhány ponton változtatott a történeten is. Vidékről Párizsba érkezik az ifjú D' Artagnan, hogy bekerüljön a király testőrségébe, amelyben apja is szolgált. A nyughatatlan fiatal összetűzésbe keveredik Athosszal, Porthosszal és Aramisszal, a párbajnál azonban kiderül: mindhárom ellenfele királyi testőr. Rátermettségét a bíboros gárdistáinak lekaszabolásakor bizonyítja, és elnyeri a testőrök barátságát is.

Az a dolgom, hogy mindent tudjak, mondja Richelieu bíboros D' Artagnannak, és ez informátorai és besúgói révén így is van. A bíboros igyekszik rákényszeríteni akaratát az uralkodóra: az udvarban az intrikák és cselszövések emiatt mindennaposak. Machiavelli óta persze tudjuk, a politika és a hatalom természete már csak ilyen, mindenekelőtt az érdekek mozgatják.

Szelle Dávid és a három testőr, Szente Árpád Csaba, Koscsisák András és Keresztesi László
Fotó: Penovác Károly

Richelieu rafinált ötletein azonban D' Artagnan és a testőrök rendre kifognak, hiába szervezi be a bíboros a királyné bizalmasának férjét, s hiába képes bármire Milady: nem sikerül bebizonyítani, hogy Anna királyné és Buckingham hercege közti szerelmi viszonyt. A második felvonásban a súlypont áthelyeződik, szinte Milady lép elő főszereplővé: előbb D 'Artagnannal, majd Richelieu-vel, aztán Buckinghammel látjuk együtt a színen, hogy aztán az előadás leghosszabb jelenetében Milady az őrületet tettető hisztérikából a legjóságosabb és legvédtelenebb teremtménnyé lényegüljön át. Ehhez hasonló széles amplitúdón mozgó játékra kevesen képesek, Pap Lívia igen.

Olykor talán úgy érezhetjük, megtörik a cselekményt a beiktatott táncjelenetek, de az előadásban kevés a klasszikus értelemben vett epizód: ezért fontos funkciót kapnak ezek a szórakoztató és könnyed, ám profin megvalósított részek. Krámer György koreográfiái nem csak itt nagyszerűek, hanem az egyik leglátványosabb jelenetben is, amikor Richelieu megpróbálja lebuktatni Anna királynét. A zenei betét, a mozgás, a bálozók tánclépései és a színpad előterében zajló esemény párhuzamossága kompakt egészet alkot.

Pap Lívia mellett dicséret illeti a többi szereplőt is: Szelle Dávid a sihederből felnőtté váló D' Artagnan-t, míg a testőrök, Koscsisák András, Keresztesi László és Szente Árpád Csaba - aki most debütált a teátrumnál, és az egyik jelenetben énektehetségét is megcsillogtatta - az egymás melletti kiállás és hűség mintapéldáit formálják meg jól.

A kor ruháit idézik Justin Júlia jelmezei: a királyi udvar pompáját és az alsóbb osztályok egyszerű öltözékét is hűen megjelenítik. Kontrasztot alkot ezzel Kovács Yvette Alida díszlete, a hátsó részen látható képet az aktuális jelenetnek megfelelően különféle színekkel világítják meg. A színészek fölé hatalmas feszület terebélyesedik, míg az előadásban gyakran átvitt vagy ténylegesen megidézett fogsághoz illeszkedik a sokféle funkciót betöltő, cellához hasonlító építmény. Műfaji besorolása szerint kalandjáték az előadás, amelyet mindenekelőtt a Kiss T. István által betanított akrobatikus, élethű és látványos vívójelenetek indokolnak.

A történészek kikutatták, Dumas nem mindig úgy rajzolta meg hőseit, amilyenek a valóságban voltak: Richelieu-t gonosz intrikusként ábrázolja, holott Franciaország későbbi nagyhatalmi státuszának megalapozásában elévülhetetlen szerepe volt, míg Buckingham aki leginkább hősszerelmesként látható meggondolatlan háborúi miatt az egyik leggyűlöltebb politikus volt a szigetországban. Az írói fantázia világa és a rendező leleményessége, a kalandregény szerzői adaptációja sikeresen elfeledteti a nézővel ezeket az apróságokat.