Kultúra

2015.03.21. 19:05

Utasellátós időutazás

Tapolca - Még a Hofi Géza által tervezett étkészlet is látható azon a vándorkiállításon, amely a vasútállomás egykori restijében nyílt fedélzeti utasellátós relikviákból.

Tóth B. Zsuzsa

Figler György, a kiállítást rendező művelődési központ ezermestere büfékocsiról kínálta a frissítőt a tárlat nyitó vendégeinek. Mellette jobbról a gyűjtő, Nehéz György látható

A VOKE Batsányi János Művelődési és Oktatási Központ kiállításának megnyitóján Dobó Zoltán polgármester maga is nosztalgiázott. - A látvány azokra a harminc évvel ezelőtti utazásokra emlékeztet, amikor a családdal boldogan vonatoztunk a mamához. Az utasellátóban egyhatvanért vettünk kávét, de a büfékocsihoz különleges ízek, illatok szintén kötnek. Ott ittam először kólát, annak íze ma is arra emlékeztet. Ott láttam és azóta sehol sem összecsukható poharat, az utasellátó csokiról ugyancsak az jut eszembe. Akkoriban jóval többet utaztunk vonattal, mint manapság. Közösségi élmények is kialakulhattak az utazások során, amelyek boldoggá tettek bennünket, emlékeinkre ma is jó érzéssel gondolunk vissza. De a nálam fiatalabbak már nem idézhetik fel mindezt - mondta Dobó Zoltán.

A kiállítás anyagának tulajdonosa, Nehéz György vasutas több évtizede gyűjti az utasellátáshoz kapcsolódó tárgyakat. A herendi, hollóházi porcelán étkészletek mellett komplett büfékocsija, több rend egyenruhája, számos dokumentuma van. Igazi különlegességek sok más mellett a korabeli étlapok, feliratok, de a kiállításon imitálnak egy hálókocsit is. Ahogy a megnyitón mondta, az utasellátás története római kortól indul, aztán a postakocsis utazást is érintette. Hazánkban eleinte az állomási restikben étkezhettek az utasok, amíg a vonat várt. Ezt az időt próbálta a vasút lecsökkenteni az étkezőkocsikkal, mozgó utasellátással. Az utasellátó vállalat 1948-ban alakult. A tárlatnak helyet adó, erre az alkalomra berendezett, egyébként évek óta zárva tartó resti maga is retro hangulatú helyet biztosít a pulttal, kávéfőzővel. A tapolcai vasútállomás egészének látványa pedig ráébreszti a resti-tárlatról kilépőt, hogy a benti retro hangulat kint nagyon is mai. Legfeljebb a bemondók hangja új.

Az ingyenes kiállítás egy hónapon át tart nyitva a restiben délutánonként.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!