Kultúra

2013.02.17. 14:10

Titkos dokumentumok

Az Esterházy család cseszneki ágának története a magyarországi történetírás egyik fehér foltja - vallja Márkusné Vörös Hajnalka, az Esterházy család cseszneki ága című könyv szerkesztője.

Szabó Zsuzsanna

A tavaly megjelent kötetet nemrég mutatták be a Veszprém Megyei Levéltárban. Az egyes szerzők által megírt fejezetek az egykori főúri család cseszneki ágának és "alágainak" történetét tárja fel.  

- Az Esterházy család legismertebb és leggazdagabb ága a fraknói hercegi ág, akikről sok más mellett a Fertődi kastély jut eszünkbe. Nekünk Veszprém megyeieknek viszont a pápai, a rédei és a cseszneki ág a leginkább jelentős. Annak ellenére keveset tudunk róluk, hogy egy több ezer holdat, illetve a Bakony nagy részét uraló arisztokrata családról van szó. Ennek az az oka, hogy a dokumentumok eddig nem voltak hozzáférhetőek  - mondja Márkusné Vörös Hajnalka, a Veszprém Megyei Levéltár igazgatóhelyettese, a kötet szerkesztője. Hozzáteszi, a Szlovák Nemzeti Levéltárban fellelt családi iratanyagok az elmúlt években kutathatóvá váltak, így végre nagy előrelépés történt a család múltjának megismerésében.

 

 

Márkusné Vörös Hajnalka, a Veszprém Megyei Levéltár igazgatóhelyettese, a kötet szerkesztője (Fotó: Penovác Károly)

A kötet számos érdekes momentumot tár az olvasó elé. Az anyai ágon Esterházy-leszármazott Batthyány Bálint például a család cseszneki, pontosabban a rédei, és sárosdi ágának, illetve azok tagjainak 20. századi történetét írja le. Többek között beszél arról, hogyan halt meg móri kastélyában két rokonuk, Miklós és Aliz, amikor a szovjet hadsereg bevonult. S bár nemesi családról van szó, kiderül, sokuknak igen viszontagságos sors jutott osztályrészül, többen disszidálni kényszerültek, mások börtönbe kerültek. Míg az ág utolsó férfitagja, aki továbbvihetné a nevet, külföldön él és magyarul sem tud.  

Szintén érdekes Farkas Jenő írása, akinek édesapja a rédei uradalom főerdésze volt, számos fénykép közzététele neki köszönhető. Fejezetében feldereng az uradalom központjának számító 32 szobás rédei kastély és az abban zajló főúri hétköznapok, ahol minden alkalommal meisseni porcelánnal és ezüst evőeszközzel terítettek, s melynek parkjában állt az ezeréves Savanyú Jóska tölgyfája, az erdőben pedig egy kis barlang Mária szoborral. Számos érdekes részt lehetne még kiemelni. Így a cseszneki Esterházy-uradalom gazdaságát bemutató részt is, melyből kiderül, hogy még az ottani méhek számát is összeírták, a méz pedig olyan érték volt, hogy a 17. század közepén, a budai piacon egy liter mézért egy keresztyén foglyot lehetett vásárolni.  

Szívhez szóló Kuti Klára leírása, aki  - visszaemlékezések útján - egy míves fa varródoboz történetére fűzi fel és követi nyomon a család nemzedékeinek sorsát. S mint írja, a személyes, elbeszélt történelem épp ezért nem veheti fel a versenyt az alap történetírással, mert előbbi nem befejezett, hanem nyitott. Ahogy ez a kötet is az, ami ugyan egy kutatási szakasz lezárása, egyben újabb történetek, életutak kezdete. Erre utal a borítón látható I. szám is, amely jelzi, lesz folytatás. 

S ahogy a szerkesztő is mondta: - A kutatásoknak köszönhetően most már kezd összeállni a mozaik és valamivel világosabbakká váltak az eddig homályban lévő részletek. Nem mondom, hogy minden kontúr tiszta, de az biztos, hogy közelebb kerültünk a teljes kép megismeréséhez.Keretes: Az Esterházy család cseszneki ága című könyv öt éves kutatómunka eredménye. A Veszprém Megyei Levéltár munkatársai a pozsonyi Szlovák Nemzeti Levéltárban talált értékes dokumentumokat, családi iratanyagokat dolgozták fel. Ehhez társultak a felhívásra jelentkező kutatók, valamint a még élő leszármazottak és az egykori uradalmakon dolgozók visszaemlékezései, írásai. A könyv az Esterházy család cseszneki ágát és "alágait" tárja fel egy-egy fejezetben. A kiadvány gazdagon illusztrált, a kötetet díszítő képek többsége eddig sosem látott felvétel, melyek egy része régi családi albumokból került napvilágra. 


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!