Kultúra

2017.02.26. 16:40

Télbanyaűző maskarádé Tapolcán

Tapolca – Az ötletekből még erre az évre sem fogytak ki a helyiek, a hatodik Télbanyaűző maskarádéra is remek jelmezekben vonultak fel kicsik és nagyok.

Tóth B. Zsuzsa

A Tamási Áron Művelődési Központ felhívásának engedve vasárnap délután kellemes  tavaszi időben több százan búcsúztatták a telet a vidám felvonulással, miután heteken át készítették a jelmezeket a gyerekek, szülők, pedagógusok.. A Fő téren töpörtyű sütő versenyt is rendeztek, 22 csapat jeleskedett  és majdnem ennyien neveztek  a forraltbor főzésre.

A vidám maskarások menetét a zeneiskola fúvósai nyitották Péni Béla igazgatóval az élen, majd  a maskarásokat a Batsányi és a Tördemic Néptáncegyüttesek tagjai követték gyönyörű viseleteikben, harsány énekszóval vonultak, a  neon parókákba bújt Tapolcai Musical Színpadosok és a Templomdombi Iskola mazsorett csoportja tagjai táncra perdültek, az Acro Dance táncosai macskáknak öltöztek.

Az Amatőr Színjátszó Klub  bemutatkozó darabjuk főszereplőit, a baktert és a banyát nevezték a megmérettetésre. A Csobánc Népdalkör nyugdíjas tagjai idén sem voltak restek szinte a felismerhetetlenségig elmaszkírozni magukat. Az óvodások pattogatott kukoricás doboznak, csigabigának, indiánoknak álcázták magukat. Voltak helyes kukták is egy szakács körül , de a Kis herceg és a róka, sőt, Szörnyella és egy tehenészlány sem hiányozhatott, ahogy a Flinstone család ugyancsak tett egy időutazást a karneválra az őskorból. Bemutatkoztak kertészeikkel a tóti rózsák.

Mayer József és baráti köre Shreket és csapatát keltette életre

Családok, baráti körök öltöttek jelmezt, némelyek már évek óta így tesznek.  Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége fiatal tagjai ugyancsak mindig álruhát öltenek e napra, idén egy komplett dominó készletet keltettek életre a sok kíváncsi tekintet előtt. A civil csoportok produkcióikkal szórakoztatták a tálbúcsúztatókat, majd a jelmezesek egyenként is bemutatkoztak. Idén négy felnőtt és hat gyerek csoport, négy felnőtt egyéniben indult és több, mint húsz gyerek ugyancsak..

A Télbanyaűző maskarádé ötlete hat évvel ezelőtt Varga Károlyné, a Nőklub vezetője és Boczkó Gyula, a Városért Egyesület elnöke ötlete volt, a farsangi karnevált azóta is lelkesen támogatják aktív részvételükkel, az oktatási intézmények, a város művészeti csoportjai. Mások pedig támogatásaikkal állnak mellé minden évben.

Mára bebizonyosodott, hogy jó ötlet volt hagyományt teremteni a télűzésnek Tapolcán is. A maskarásokat Varga Károlyné, Varjas Judit üvegékszer készítő és Németh László jelmez kölcsönzős bírálta hosszasan tanakodva.

A legjobban a felnőttek között István király, valamint  a filmvászonról lelépő és a jelmezesek sorát látványosan erősítő Shrek és csapata. tetszett a zsűrinek. A gyerekek között a pattogatott kukoricák jelmez készítésben is jeleskedő óvodás csoportja és a fészkén ülő gólya kapta az első helyezetteknek járó díjakat.

Közben sokan elkészítették saját kisze babájukat, hogy aztán sötétedéskor a máglyára vetve így űzzék el jelképesen a telet. A gyerekeket kifestők, kirakók, furfangos fejtörők várták a Szentháromság szobornál. Aki pedig megéhezett frissen sült fánkot ehetett a meleg tea, a forralt bor mellé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!