Kultúra

2015.02.19. 15:45

Táltos fiatalok kacifántos útja - Már készül a népszerű mítikus kalandregény második része

A gyermekek mellett a felnőttek is hamar megkedvelték a Csodafiú szarvas: A hét garabonciás című mítikus kalandregényt, ami a Szülőföld Kiadó és a Pannon Lapok Társasága kiadásában jelent meg tavaly ősszel.

Szabó Péter Dániel

– Rengeteg visszajelzést kaptam az olvasóktól az elmúlt hónapokban. Érdekesség, hogy ugyan ifjúsági regénynek van besorolva a könyv, mégis sok felnőtt olvasó rajong érte. Akadt, aki a karaktereket kedveli, más a szerteágazó magyar mitológiára csodálkozott rá, de volt olyan is, aki megírta: már alig bírja kivárni a második rész megjelenését. A felnőttek mellett a gyerekek is kedvelik a könyvet. Egy ismerősöm Bécsbe utazott az adventi vásárba, s a kisfia egész úton ezt olvasta, annyira lekötötte a történet sokszínűsége. Tapasztalataim szerint egyébként a fiatalabb korosztálynak leginkább a mesefigurák tetszettek. A bogárkirály, a kelevények vagy épp a kis kígyó története – meséli Zsuzsanna, akinek hatalmas élményt jelentettek a könyvbemutatók.

– Veszprém mellett az illusztrációs rajzpályázathoz kapcsolódva több más településen is bemutattuk a kötetet, s a fogadtatás minden várakozásomat felülmúlta. – Szombathelyen például két testi fogyatékossággal élő kisfiú rajza is bekerült a galériába, megható érzés volt látni az örömüket és rajongásukat. Zalaegerszegen ott volt a bemutatón a kislány, akinek rajza a könyv borítójára került. Percekig nem is tudta elhinni, hogy végül az ő alkotását választottuk, szinte futkározott örömében. Székesfehérváron sok felnőtt is eljött a bemutatóra, s ott sikerült találkoznom azzal a kislánnyal is, akinek rajza a személyes kedvencem volt a beküldött pályaművek közül. A Levente fejezethez készült képpel ő érezte meg leginkább azt, hogy a regény hova is fog kifutni a sorozat végére. A várpalotai könyvtárban is nagy élmény volt ott lenni, hiszen civilben a Faller szakképzőben tanítok, s a rengeteg egykori és jelenlegi diákom, s barátaim teljesen megtöltötték az intézményt – jegyezte meg mosolyogva az írónő, majd hozzátette, a könyvet a Pannon Lapok Társasága ügyfélszolgálati irodái mellett most már a jelentősebb könyvesboltokban is megvásárolhatják az érdeklődők.

Sándor Zsuzsanna írónő a kalandregény veszprémi bemutatóján (Fotó: Szabó Péter Dániel)

A következő kötet megjelenését egyébként május végére tervezik a kiadók, az első sikeréhez kapcsolódva ennek illusztrálására is rajzpályázatot hirdetnek majd.

– Nagyon bevált az ötlet, a gyerekek fantáziája és kreativitása határtalan, alkotásaik sokat hozzátettek a könyv mondanivalójához – meséli Zsuzsanna, aki a második kötet kéziratával már elkészült, jelenleg a harmadik részen dolgozik.

Ami a második rész sztoriját illeti, a Föld hét csínja címmel megjelenő kötetben újabb izgalmas várnak a hét főszereplőre. – Miután megszerezték az összes varázseszközt és tudást, elindulnak megkeresni a Föld köldökét. A táltosdob Szarvas irányába mutatja nekik az utat, ahol megtalálják a keresett tölgyfát. Először a manók birodalmába csöppennek, ahol próbákat állnak ki, s le kell győzniük a bányaszörnyet. Továbbindulva a kelevények bosszújával megküzdve jutnak el a kígyók birodalmába, majd az ördögök országába, Plútó birodalmába csöppennek. Itt is próbákon kell átesniük. Érdemes megjegyezni, hogy az ördögök a magyar mitológiában vicces figurák, csak furfanggal tudják kicselezni őket őseink. A boszorkányok földjén a táltos paripákat kell megszerezniük, ezért a vasorrú bába három fiával, Tündér Erzsébettel és a Vörös-tenger banyájával is megküzdenek, később pedig a banyák banyájával és a sárkányokkal is harcolnak. Fontos, hogy emellett a fiatalok belső, lelki fejlődését is nyomon követhetjük – zárta a beszélgetést Sándor Zsuzsanna

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!