Kultúra

2009.12.02. 18:48

Színház exkluzívan - A Szomorú vasárnap című előadással nyitott a Pannon Várszínház sorozata

Balatonfüred - A Szomorú vasárnap című Müller Péter darabbal indult a Pannon Várszínház exkluzív színházi sorozata, melyet a közelmúltban mutattak be az Anna Grand Hotel dísztermében.

Gaál Julianna

Az öngyilkosok himnusza - így nevezték a harmincas évek végén a Szomorú vasárnap című dalt, mely az egész világot bejárta. A dal szerzője, Seress Rezső, akit megidéztem ebben a játékban, valóban öngyilkos lett. Közel hetvenedik születésnapjához, 1968 januárjában kiugrott lakásának ablakából. Pedig tériszonya volt. Nem csak vertikálisan, horizontálisan is. Egy életen át nem mozdult ki Budapestről. Szegényen élte le életét, miközben a New York-i Irving Trust bankban több millió dollárja maradt befagyasztva. Világhíres volt, de még Budapesten sem tudták, hogy ő szerezte a legszebb slágereket. Nem tudott énekelni. Rekedt hangján inkább csak mondta, mint énekelte dalait, mégis olyan varázslatos hangulatot tudott teremteni, mint senki sem - így szólt darabjáról Müller Péter.

A Pannon Várszínházi előadás különlegessége az, hogy külön karakterként jelenik meg Seress Rezső (Szacsvay László) lelke, akit Egyed Brigitta játszik, a további szerepekben Götz Anna és Sashalmi József látható.

Az exkluzív színházi bérletsorozat a társasági élet egy újabb szeletét nyitja meg Balatonfüreden, a nyitó produkció előtt szalonzene várta a vendégeket, minden második előadást követően pedig a közönség vacsorára hivatalos az Anna Grand Hotelben, melyet a darab alkotóival, színészeivel együtt költhet el.

Az exkluzív színházi sorozat további előadásai lesznek a Mario és a varázsló című Thomas Mann színmű, Ken Ludwig bohózata, a Botrány az Operában, avagy a két tenor, valamint a Pesti Magyar Színház nagy sikerrel futó Lolleh Bellon darabja, A csütörtöki hölgyek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!