Kultúra

2013.12.13. 21:07

Szilágyi László festőművész munkásságáról szóló könyvet mutattak be

Veszprém - Új irányból közelíti meg Szilágyi László festőművész életútját és munkásságát Bordács Andreának, a Nyugat Magyarországi Egyetem docensének új könyve, amit péntek délután mutatott be a szerző és Fenyvesi Áron művészettörténész a Modern Képtár Vass László Gyűjtemény galériájában.

Horák János

Szilágyi László még évekkel a halála után is rendkívül fontos szerepet játszik Veszprém kulturális életében. Különleges helyzetben van a város, amiért egy ilyen kivételes figura élt és alkotott itt – tudhattuk meg Fenyvesi Árontól. A művészettörténész megemlítette, a Veszprémben töltött iskolaévei alatt még volt alkalma ellátogatni az akkor még élő festőművész műhelyébe. A kötetről elmondta, egy fontos lépés afelé, hogy megismerjük Szilágyi László életművét. A tragikus sorsú festő személyét egy erőteljes mítosz övezi, az alkotásait viszont az emberek már kevésbé ismerik. A Szilágyiról szóló történetek azonban már nem érintik meg a későbbi generációkat, ezért szükség van az életmű szakmai szemptonból való megvizsgálására, rendszerezésére, és elemzésére is. Túl kell látnunk a mítoszon, hogy megtudjuk, milyen volt a művész valójában – jelentette ki Fenyvesi Áron. A kötet a festő életművéből 160 alkotást mutat be, és teszi emészthetőbbé, hogy megértesse az emberekkel Szilágyi László valódi jelentőségét – hangzott el.

Bordács Andrea, a könyv szerzője elmondta, a szerkesztés során szándékosan figyelmen kívül hagyta az időrendet, és a képeket a megjelenő motívumok alapján rendezte sorrendbe, ezért nem ritka, hogy több éves eltéréssel készült alkotások kerültek egymás mellé, így az olvasó láthatja a változásokat és a visszatérő elemeket is. A szerző közölte, Szilágyi László nem egy magányos hős volt, stílusának megvoltak az előzményei és hagyományai is, azonban ez semmit sem von le az életmű értékéből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!