Szenvedélyes színház

Ők inkább az impulzusok forrását keresik, az élő áramlatokat, amelyek gyakran elkerülik a színháztermeket és azokat, akik valamiféle világok utánzásával bajlódnak. Utánzunk, ahelyett, hogy saját elmélyült világot teremtenénk, ami a közönséggel folytatott párbeszédre és a felszín alatt áramló érzelmekre épül, sőt, mindez létezésének feltétele. Hiszen a színháznál semmi sem képes jobban megmutatni a szenvedélyeket. (...) A monda a megmagyarázhatatlant próbálja magyarázni. Mivel a valóságra épül, újra megmagyarázhatatlanságban kell végződnie – e szavakat, amelyeket Kafka a Prométheuszról szóló mondák kapcsán fogalmazott meg, én erősen arra vonatkoztatom, milyennek kellene lennie a színháznak.

Valóságra épülő és újra a megmagyarázhatatlanságban végződő színházat kívánok minden munkatársnak – a színpadon lévőknek, és a nézőtéren ülőknek egyaránt – teljes szívemből”. A színházi világnapi üzenetet idén Krzysztof Warlikowski lengyel rendező, nemzetközileg is elismert színházi alkotó fogalmazta meg. A mai ünnepen vele együtt gondolkodhatunk arról, mivégre van a színház, mit várunk el tőle. A színház tükröt tart, nevel, gondolkodtat, szórakoztat, kikapcsol – manapság mintha inkább csak az utóbbira vágynának a nézők. Ma nevetni akarnak, fülbemászó muzsikát hallgatni – elfelejteni a hétköznapok nehézségeit, problémáit, terheit. A színháznak el kell fogadnia és alkalmazkodnia az újfajta igényekhez, ahogyan teszi ezt sok teátrum. Tudomásul kell vennie, hogy átalakultak a nézői szokások, miközben nem adhatja fel a minőség iránti törekvését, a nehezebben befogadható művek bemutatását. Érzéseket, szenvedélyeket elsősorban az utóbbi darabok közvetítenek.