Kultúra

2012.10.15. 14:04

Semmi, vagy a Fontos Dolgok Halma

Pápa - Csaknem negyven, diákszínjátszással foglalkozó pedagógus, drámatanár vett részt a Teleszterion Színházi Műhely bemutatóján a közelmúltban.

Nagy Imre

A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központban a Janne Teller művéből készült Semmi című darabot mutatták be. Az érdeklődőket Komáromi Sándor, a Teleszterion vezetője, a darab rendezője köszöntötte, aki elmondta, hogy a munkafolyamat egy bizonyos fázisának bemutatása jó alkalom a közös gondolkodásra.

A színházi műhely vezetője szempontokat is adott a darab megtekintéséhez. A regény, amelyből az előadás készült, kalandos utat járt be Dániában. Botrányt kavart, betiltották, majd díjat kapott, végül kötelező olvasmány lett. A kamaszok világában játszódó történet főhőse, Pierre Anthon kijelenti: - Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Ezután elhagyja az iskolát, és egy szilvafán ülve gyakorolja a semmittevés művészetét. Osztálytársai  - válaszként - megépítik a Fontos Dolgok Halmát, ahova eleinte ártatlan tárgyak, később egyre fontosabbak, elképesztőbbek kerülnek.



A verseny, hogy túltegyenek egymáson, kegyetlenségbe csap át, és az egyik diák "beárulja" társait a felnőtteknek. A média felkapja a hírt, a gyerekek világhírűek lesznek, és jó pénzért eladják a műalkotásként magasztalt halmot. Pierre Antont ez sem győzi meg, ezért a gyerekek kegyetlen bosszút állnak: megölik társukat.

Az ajkai és pápai diákokból verbuvált csapat feszes, izgalmas, szívbemarkoló játékot mutatott be, amit aztán az előadás közönsége vitatott meg. Érvek és ellenérvek csaptak össze az előadással kapcsolatosan, ám annyi bizonyos, hogy a résztvevők többségében mély gondolatokat generált a darab. És ha furcsa volt is összehasonlítani Az ember tragédiájának mondanivalójával, vagy a Legyek ura történéseivel, annyi bizonyos, hogy a Semmi Teleszterionos feldolgozása méltán számíthat a sikerre a diákok, és a felnőttek többsége körében. Az előadás kapcsán Tegyi Tibor drámatanár feldolgozó foglalkozást készít, amit pedagógusok és középiskolások egyaránt használhatnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!