Ováció a sepsiszentgyörgyi színháznak

Feltöltötték a lelkünket művészi szépséggel és igazsággal, ugyanakkor nagyon jól szórakoztunk.

Hogy tudnak mondatokat értelmezni és megeleveníteni! Tolmácsolásukban friss és aktuális Moliére briliáns humora, holott évszázadok múltak el amióta megírta A fösvényt, többször kifordult sarkából a világ, társadalmi rendszerek dőltek össze, határokat húzgáltak ide-oda, de ez most eszünkbe sem jut. Hiszen Pálffy Tibor zseniális alakításában Harpagon igazi mai tragikomikus alak, egy pénzfüggő, beteg társadalom démonikus képviselője, úgy egyetemes, hogy közben nagyon helyi színekből van gyúrva. Ahogy besétál hónaljig felhúzott mackó nadrágban, kissé szakadtan, nejlon zacskóval a kezében, rátarti hajléktalannak néznénk, aki éppen kukázásból tér haza. De nem, nála orvosságok vannak egy egész zacskóval, kiderül, amikor kiborítja, szívgyógyszer után kapkodva. Egyébként is megelőzte már a hangja, ami démoni és azt a képzetet kelti, hogy a gyenge öregember álcája ellenére mindent lát és ellenőriz. Ő a környék leggazdagabb embere, aki a gyerekei életét, de talán még a sajátját is odaadná, ha pénzt kínálnának érte. Pálffy Tibor fenomenálisan formálja ezt a szerepet, kívülről-belülről egyaránt játszik, lélekrezdülésekkel, finomságokkal, de groteszk túlzásokkal is dolgozik, miközben egész testi fizikumát igénybe veszi a rendező, akivel szinte lekottáznak és hatásosan adagolnak minden mozdulatot.

Ő viszi az előadást, de mellette ott az új, szintén tehetséges nemzedék, Derzsi Dezső (Cléante), Szalma Hajnalka (Eliz), Nagy Alfréd (Valér), Benedek Ágnes (Mariann), Konya-Ütő Bence (Fecske), akiket biztos kézzel vezet Bocsárdi László rendező. Mindegyik szereplőnek van egy emlékezetes belépője, amikor karikatúraszerűen nagyon teátrális kimerevített mozdulattal megáll az üres színpadon a fehér színfal előtt. Valójában képregény figurák.

Egyszerűen nincs gyenge pontja az előadásnak, a legkisebb szerepeket is nagyszerűen alakítják például szakács és kocsisként Erdei Gábor. Kiváló a színpadkép is, majdnem üres a mélyen nyitott színpad, csak az oldalkulisszákból nyíló és örökké záródó hatalmas kapuszárnyak csukják nagy ötletként a teret. Nagyon erdélyi, ahogy felhangosítva nyikorognak ezek a Harpagon házát és kincsét őrző nagykapuk. Folyton záródnak s csak résnyire nyílnak ki ezek az ajtók, legtöbbször majd összepréselve a ki és bejárókat. A páncéltermek ajtajára is emlékeztet Bartha József színpadképtervezőnek ez a megoldása. Dobre-Kothay Judit jelmezei is nagyon jól jellemzik a figurákat és ahogy megnéztem az előadásról készült egy évvel ezelőtti fotókat, kicsit változnak is, még jobbak lesznek, például Fruzsina esetében. Maiak, de nagyon egyediek némi barokk felhanggal. Amolyan rongyrázósak, ezzel is jelzik, hogy valójában itt minden szereplő sorsa a pénztől függ.

Bár Moliére romantikus befejezést írt a darabnak, a rendező a végén sem enged elandalodni, megőrjíti Harpagont, aki az utolsó jelenetben tébolyultan lemeztelenedve, pénzesládikóját dajkálva kifut a világból, miközben körülötte némi pénzsegítséggel mindenki egymásra talál.

Intelligensen szórakoztató színház a sepsiszentgyörgyi. Megérdemelten arattak igazi nagy-nagy sikert. Sajnálhatja, aki nem látta.