Kultúra

2014.11.30. 13:35

New Yorkból érkezik az aranyhangú kórus

Európai körútjának részeként december 18-án a Hangvillában ad koncertet a világhírű afroamerikai The Golden Voices of Gospel hangszeres énekegyüttes.

Szabó Péter Dániel

A Dwight Robson tiszteletes vezette csapat a New Yorkból érkezik a királynék városába. Az énekegyüttes egy izgalmas turné keretében járja a világot, hogy hangszeres és tradicionális kórustémákon keresztül mutassa be a gospel szépségeit.

A The Golden Voices of Gospelt vezető Robson már 10 éves korától tagja volt a helyi templom kórusának. Tanulmányait Kaliforniában, Kansasban, majd a bostoni egyetemen végezte. Doktori címe mellé teológiai mesterfokozatot szerzett, majd 14 éven át lelkipásztorként szolgált. Teljes odaadással vezette templomának gyermek- és felnőttkórusait, és a zenekarát. Zene iránti alázata és a közössége iránti önzetlen elkötelezettségének köszönhetően az emberek az éneklő lelkészként emlegették.

A gospel mellett Robsonhoz azonban a pop és a színház világa is közel került. Az It s Raining Men című világslágert is előadó Weather Girls vokalistájaként dolgozott, de fellépett Michael Jacksonnal és Mariah Careyvel is.

A december 18-án Veszprémbe látogató formáció változatos repertoárban az ütős hangszerek, a zongora és a basszus egyenlő szerepet kapnak. A közönség minden alkalommal páratlan élménnyel lesz gazdagabb: a jól ismert gospel dalok a déli spiritualitás felemelő tradicionális világába kalauzolják a nézőket. Az előadás rendkívül inspiráló és lebilincselő, az életet és a vallást hirdeti foglalta össze Robson tiszteletes a koncert esszenciáját.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!