Bakai László újra Veszprémben játszik

A színjátszással már a középiskola első évében szorosabb kapcsolatba került, a hetvenes évek elején ismerősei csábították el a 25. Színházba. A mai alternatív színházak ősének is tartott intézményben Jancsó Miklós és más rendezők előadásai végérvényesen a színház felé irányították: rövidesen stúdiósként játszott a teátrumban. Középiskolásként tagja lehetett az európai hírű Budapesti Ifjúsági Színház társulatának, amely később Pince Színház néven vált híressé különleges stílusa miatt. Jobb iskola volt, mint az egyetem, állítja Bakai, ahol igazi otthonra talált az ott eltöltött nyolc év alatt.

A középiskola után egyértelmű volt, hogy színészi pályára lép, ehhez azonban nem kellett a Színművészeti Főiskolára járnia: érettségi után másfél éven belül diplomaértékű színésznek minősítették. Első szerződését 1978-ban a Miskolci Nemzeti Színházban kapta, ahol egy, a későbbi pályáján is meghatározó szerepben debütált: Csehov-egyfelvonásosokban alakított egy csinovnyik figurát.

- A rendezők szeretnek vígjátékokban játszatni, de igazán a tragikomédiákban tudok kibontakozni - mondja.

A tragikomédiákban bontakozik ki leginkább Bakai László (Fotó: Penovác Károly)

Pályafutása során megfordult a zalaegerszegi és a kecskeméti színház mellett a pécsi Nemzeti és a Budapesti Operettszínházban is, a leghosszabb időt azonban Veszprémben töltötte.

- Először a nyolcvanas évek közepén kerültem ide, majd az évtized végén Vándorfi László hívott játszani a Petőfi Színházba - meséli.

Többnyire azért váltott, mert olyan színházvezetők - Illés István, Lendvai Ferenc, Halasi Imre, Szilágyi Tibor, Veszprémben Tömöri Péter és Vándorfi László - hívták játszani, akikkel együtt akart dolgozni.

- Előbb-utóbb mindenhol otthon érzem magam, mert megteremtem azt a légkört, amelyben felszabadul a játékkedvem - folytatja. Ez nem ment mindig könnyen, a németországi Bruchsal város színházában egy hónap után sikerült feltörnie a katonás rendet.

Előfordult, hogy visszautasított meghívásokat: vagy úgy érezte, nem tudja eljátszani a szerepet, vagy erkölcsileg nem volt vállalható számára a felkérés.

- Huszonkét éve szerepre szerződöm, ebben a státuszban nem lehet hibázni - mondja, majd gyorsan hozzáteszi, ezért nagyon meggondolja, mi az, amit elvállal. Kimagasló alakításai közé sorolja a veszprémi Tartuffe és Svejk előadást, máshonnan a Notre Dame-i toronyőr Quasimodóját és Shakespeare Vízkeresztjének Malvolióját említi, de emlékezetes számára a Budapesti Operettszínházban az Egy bolond százat csinál főszerepe is.

- A szakmával sosem voltam jóban különösebben, a közönséggel és a kritikusokkal viszont megtaláltam a közös hangot. Utóbbiakkal talán azért, mert sikerült őket is közönséggé tennem - tűnődik el.

Az utóbbi két esztendőben keveset játszott, most a Pannon Várszínház új bemutatójában kapott szerep felszabadította, emellett egy nyáron forgatott filmsorozat főhőseként hamarosan a televízióban is láthatjuk.

- Megdöbbent, mások milyen függőségbe kerülnek a színháztól, én ezt mindig elkerültem, holott 16 éves korom óta játszom. A kifejezési eszközeim nem csak a színházban működnek, az érzékeim nem a színházban születtek meg és nem onnan táplálkoznak. A színház az életem része, de nem a meghatározója - mondja búcsúzóul.