Kultúra

2014.08.29. 15:20

Megbecsüli a nézőt a jó színház

Veszprém - A jó színház megbecsüli a nézőket, mondta dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a Petőfi Színházban tartott országos színházi évadnyitón.

Balla Emőke

Színház és iskola között vont párhuzamot a kulturális államtitkár. Iskolában, színházban is várják az új tanévet, évadot, mindkét hely gondolkodni tanít, ismereteket ad, kérdéseket tesz fel. Ahogyan a jó tanár hisz a diákjában és partnernek tekinti őt, úgy a színház sem él meg a közönség nélkül; színházhoz színész és néző szükséges. A kőszínházi előadásokat tavaly több mint négymillió néző látta, az idei évad 49 normatív és 116 működési pályázat által támogatott színházban, 5000 dolgozónak kezdődik el.

Dr. Hoppál Péter köszönetet mondott az intézmények vezetőinek, hiszen gondos gazdái a területnek, és emlékeztetett arra, a közeljövő feladatai közé tartozik az előadó-művészeti törvény felülvizsgálata, a munkafeltételek javítása.

Pécs és Szolnok után a Veszprémi Petőfi Színház harmadik alkalommal adott otthont az országos színházi évadnyitónak. A vendégeket a házigazda intézmény igazgatója, Oberfrank Pál köszöntötte, bemutatva a veszprémi teátrumot és társulatot. A színház 1908-ban nyílt meg, Medgyaszay István tervei alapján épült, az állandó társulat 1961-ben alakult. A veszprémi színház a magyar drámák bemutató helyszíneként is ismertté vált, kiváló színészek játszottak itt, Szoboszlay Sándor, Majczen Mária, Latinovits Zoltán és Bujtor István már az égi társulat tagjai.

Hoppál Péter a színházi évad megnyitása alkalmából a veszprémi Petőfi Színházban beszélt. Párhuzamot vont színház és iskola között (Fotó: Penovác Károly)

Porga Gyula, Veszprém polgármestere azt mondta: a számok bűvöletében élünk, de van, ami nem fejezhető ki számokban, például a szerelem, barátság, hűség. Veszprém gyarapodik lélekszámában, a veszprémiek jól érzik itt magukat, kötődnek a helyhez, de itt sem csak a számokat, hanem a közösséget kell nézni. A közösség erősítésében kulcsszerepe van a Veszprémi Petőfi Színháznak, fogalmazott a polgármester, az egykor közadakozásból létrehozott színház is ezt az identitást erősíti.

Az országos színházi évadnyitón a Veszprémi Petőfi Színház szinte egész társulata fellépett, Eperjes Károly művészeti vezető verset mondott, a műsort Kéri Kitty és Trokán Anna vezette, a színház építésének történetét archív film idézte fel. Az eseményen közreműködött a Mendelssohn Kamarazenekar Kováts Péter művészeti vezető irányításával, valamint a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központ több növendéke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!