Kultúra

2014.10.28. 15:20

Kulturális sokszínűség Füreden

Nemzetközi művészeti találkozót tartottak a városban. Több belföldi település mellett Azerbajdzsánból, Oroszországból, Izraelből, Ukrajnából is érkeztek diákok.

Prevics Éva

A programot a balatonfüredi Ferencsik János Zeneiskolában tartották. Érkeztek zenei tehetségek Balatoncsicsóból, Balatonalmádiból, Balatonkeneséről, Ajkáról, a Budapesti Bartók Konzervatóriumból  és a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolából is. Rajtuk kívül bemutatkozott több énekes és hangszeres előadó  Azerbajdzsánból, Oroszországból, Izraelből és Ukrajnából is. A fesztivált 14 éve rendezik meg Balatonfüreden.

A fellépő művészek délelőtt szakértő zsűri előtt mutatták be műsorszámaikat. A rendezvény látványos része volt, amikor délután a polgármesteri hivatal előtti téren Hári Lenke alpolgármester köszöntője után a diákok a kultúra sokszínűségét hangsúlyozva, színes lufikat engedtek a magasba. Délután a díjkiosztó ünnepség után gálakoncertet tartanak Füreden. Fellép a moszkvai Állami Egyetem Bölcsészettudományi Karának színjátszóköre és a veszprémi Alig Színpad is.

Szerdán a külföldről érkezett csoportok ellátogatnak Tihanyba és Veszprémbe is, ahol a moszkvai egyetemistákat és a Moszkvai Állami  Egyetem rektorát illetve a Színház- és Filmművészet Tanszék dékánját a veszprémi Pannon Egyetem látja vendégül.

A veszprémi kirándulás után, a résztvevők a füredi mólónál mécseseket gyújtanak majd, melyeket tutajokon engednek a Balaton vizére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!