Kiss Balázs olimpia bajnok kockáztat, de nem hazardírozik

Igaz, hosszasan ingadozott, gondolkozott, hogy az egyes vagy a nulla felé húzzon, és végül ólomnehéz feje eldőlt. Kiss Balázs, Veszprém eddigi egyetlen olimpiai bajnoka megajándékozott egyetlen grammal. Magából.

Talán nem sértődik meg rajta, de biztos voltam benne, hogy elkésik. Így is lett. A megbeszélt időpont előtt negyedórával jött az sms: Rita, kések egy tízest. Maradt hát egy kis időm, hogy átgondoljam, merre tereljem a beszélgetést, miről kérdezzem.

Tíz perc elteltével berobogott a Várkertbe. Kedves és szívélyes fogadtatásban részesültünk a veszprémi vendéglátó- és szórakozóhelyen, így aztán pár perc elteltével Balázs már a pultban állt. Virgin, azaz alkoholmentes pinacolada-koktélt kevert az üzletvezetővel. Az ital elkészültével helyet foglaltunk.

- Bocs a késésért, de már három napja nem edzettem, és valamit mindenképp mozognom kellett. Munkatársat keresek a minicégemhez, és nem is hinnéd, de az interjúztatás rendkívül kimerítő - kezdte Balázs, akivel régi barátságunk okán természetesen tegeződtünk.

- Negyvenöt fiatalt hallgattunk meg. Borzasztó, hogy ebből mindössze egyetlen ember tudta, ki ő valójában és mit akar. Nem értik, hogy az időnk, munkánk is egy termék , amit egy cég képletesen, de megvásárol. Így munkatársként befektetéssé válunk. S mikor felteszem azt a kérdést, hogy miért tartod magad jó befektetésnek, kérlek, beszélj magadról, meg sem tudnak szólalni.

Kényszeredetten mosolygott. Szemein is látszott, nehezen viselte az előző napokat. Főleg az viselte meg elmondása szerint, hogy a báj, az egyéniség hiányzott a megkérdezett emberekből, egyszerűen nem hagytak nyomot maguk után.

- Fontos kérdés ilyenkor, szeretsz-e kockázatot vállalni. Erre sem kaptam mindig kielégítő választ. Pedig én minden téren kockázatvállaló vagyok. Hogy hazardírozok is? Nem hinném. Szerintem a lottó az az. Félre ne értsd, hiszek a szerencsében. Abban, hogy minél keményebben dolgozom, annál szerencsésebb vagyok.

Tekintetét egy pillanatra sem vette le az enyémről. Kék szemeivel állandó kontaktust követelt. Régóta tudom, a pillantásával képes mindent elmondani. Szavak nélkül is kifejező. Láttam már, amikor szikrákat szór. De most inkább őszinte fáradtságról tanúskodtak. Visszakérdeztem, vajon Kiss Balázs miként viselkedne hasonló állásinterjún.

- Azt mondanám, olyan piacokat találnék meg, amiket senki más. És miért? Mert olyan szuggesztív vagyok, mint senki más.

Balázs öt éve hagyta abba az aktív sportolást. Most 37 éves. Az elmúlt esztendőkben több sikeres gazdasági vállalkozásnak is résztvevője volt. Jelenlegi akciója azonban megakadt. Siófokon egy plázaberuházó cég képviselője, azonban a befektetés finanszírozását a bank egyelőre befagyasztotta.

- Úgy áll a dolog, hogy ma senki sem akar semmilyen kockázatot vállalni, ezért pillanatnyilag megrekedt ez az ügy. Persze még bármi lehet belőle, de legyen elég annyi, ez egy brutális történet számomra, ami nagyon sok erőmet, energiámat felemésztette. A sportstressz egészen más, mint az üzleti. Az ugyanis lassan öl. Észrevétlenül. Szerencsére azonban tisztában vagyok vele, mit kell tennem ahhoz, hogy ezt levezessem, elégessem. Olyan edzést végzek, mint a sprinterek. Mert ez ledarálja ezt a fajta feszültséget.

Kicsit megakadt a beszélgetés. Gondolkozott, belefogjon-e, elmondja-e, mit érez valójában. Közben felvette a pincér a rendelést. Bundában sült fogasszeletek salátaágyon - mindketten ezt kértük. Aztán mégis belevágott:

- Míg korábban remekül kijöttünk egymással én és a kalapácsom, addig most a való világ másfajta kihívások elé állít. Kitűztem magam elé öt év feladatát, ám még nem teljesült minden ezek közül. Hogy ez kudarc-e? Nem, de nehezen viselem, hogy nem a saját magamnak megszabott tempóban haladok.

Az 1996-ban Atlantában kalapácsvető olimpiai aranyérmet nyert Kiss Balázs az Egyesült Államokban tanult, a USC egyetemen, ahol marketing- és menedzsment szakon szerzett diplomát. S mivel élete egyik fontos feladatának az egészséges táplálkozás tudatos terjesztését tekinti, nemrégiben táplálkozástudományi szakértő lett. Rá jellemző maximalizmusáról tökéletesen elmond mindent, hogy 98 százalékkal teljesítette a vizsgát, és elégedetlen volt az elvesztett kettő miatt. Most homeopátiát tanul, és a többek között a szervezet lúgosításához szükséges táplálékkiegészítőkkel foglalkozó Megagreen cég vezetője. Valamint a Magyar Olimpiai Bizottság tagja.

- A tengerentúlon én még valódi kapitalizmust tanultam. Most konjunktúraváltás zajlik, meg kell változnia a világnak. Belátható, hogy többé nem lehet a fogyasztás mindennek a motorja. Be kell látnunk, az állam önmagában nem tud jólétet teremteni. Az nem állami feladat, azért nekünk kell tennünk. Nem ismerjük, valójában miről szól a demokrácia. Az adósság gyilkol minket.

Balázs nem titkolta, neki is vannak adósságai, ám normál szinten tartja azokat. A bevételeihez arányosan vett fel hi- telt, ezért a gazdasági válság kirobbanása nem ütötte agyon.

Balázzsal szinte valamennyi beszélgetésünkkor szóba kerül Atlanta, most sem volt ez másként. Egyetértettünk abban, az olimpiai bajnokokat egyfajta misztikum lengi, öleli körül. Megosztotta velem azt az érdekes adatot is, miszerint az olimpiai bajnokok több mint 80 százaléka akkor született, amikor a Mars rendkívül domináns volt. Megegyeztünk abban is, a profi pályafutása lezárultával sokat változott. Előnyére. Rugalmasabb lett, a sajtóval pedig barátságosabb. Bevallotta, zavarja, ha felismerik, ha összesúgnak a háta mögött. Hozzátette, nem ismer túl sok embert, s nincs sok barátja sem.

- Úgy tapasztaltam, sok, a generációmba tartozó fiatal keres mentort magának. Japánban létezik egy olyan, hosszú évszázadok alatt kialakult tradicionális viszony, ahol idősebb és fiatalabb tökéletesen tud egymással dolgozni. Ez pedig egyfajta rendezésre ad okot. Fantasztikus ezt látni egy olyan embernek, aki fiatalként megélte a rendszerváltást, majd ebből az organizált káoszból elkezd utazgatni a nagyvilágban, és ezzel kicsit kívülről is képes látni a dolgokat.

Megpróbálkoztam a magánéletéről faggatni. Mereven bezárkózott. Megint a tekintete. Ezúttal kegyetlen fallal találtam szembe magam.

- Természetesen a terveim között szerepel a családalapítás, és szeretnék gyerekeket is. Gondolj bele: 32 évesen abbahagytam a sportot. Addig csak annak éltem. A mentalitásom nem engedte, hogy mást is csináljak. Most 37 vagyok. Nekem, amit más 20 éves kora óta csinál, azt rövid időszakba kell belesűrítenem.

Nem tágítottam. Fegyelmezetten, arra figyelve, meg ne bántson, közölte, a marketingese rendszeresen arra panaszkodik, hogy kiírja magát a személyesebb hangú levelekből. Megértettem, egy grammot sem szeretne kiadni magából. Aztán, már inkább a régi ismeretségünkre való tekintettel hozzátette: - Szerinted milyen ember az, aki az edzője tudtán kívül hétvégén bemászik Los Angelesben a kalapácsvető-pályára, mert úgy érzi, az olimpia előtt kevés az az edzésmennyiség, amit hét közben elvégzett? Még a rendőrség is kijött, mert azt hitték betörők, rablók másztak be a stadionba.

Ez újabb témát adott. Tízéves profi pályafutása alatt egyszer sem engedte el magát. Buli, alkohol, éjszakázás nála nem jöhetett szóba. Ezért aztán komolyan elcsodálkozik azon, ha olykor elmegy a fővárosba egyszer-egyszer szórakozni, és ott találkozik egy vízilabdással vagy kajakossal. Számon is szokta kérni az ismerősön, mit keres az éjszakában, akik általában zavarba jönnek és távoznak.

- Úgy érzem, a MOB tagjaként fel vagyok jogosítva arra, hogy ezt számon kérjem - mondta vigyorogva.

Az üres tányérok és az óránk jelezte, gyorsan elment az idő. Mindketten születésnapi bulira voltunk hivatalosak. Méghozzá ugyanoda. - Este találkozunk? - vetettem fel. - Ha nem hozod a magnód, mindenképp dumálunk egyet.

A diktafont a táskámba süllyesztettem. A szeme? A cinkos pillantása mindent elmondott...