Kultúra

2014.07.22. 17:50

Keresik a legjobb prímást

Tizenkét prímás méri össze a tudását két fordulóban, hogy elnyerje az Anna-bál prímása címet.

Győrffy Árpád

A kedden kezdődött első bemutatkozáson Agócs Gergely népzenész, népzenekutató köszöntötte a versenyzőket, érdeklődőket és a neves zenészekből, zenepedagógusokból álló zsűri tagjait Árendás Pétert, Gombai Tamást, Lakatos Róbertet, Pál István „Szalonnát”.

Mint elmondta, a város önkormányzata és a Hagyományok Háza második alkalommal rendezte meg az idén az országos prímásversenyt a 16-35 év közötti zenészeknek. Az egy évvel ezelőtti versenyen a magyar népies műzenét játszó cigányprímások mérték össze tudásukat, idén a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékével együttműködve a hagyományos magyar népzenét játszó hegedűsök számára hirdették meg a versenyt. A tizenkét induló között csak egy dunántúli van, a többségük az ország keleti, északkeleti vidékéről érkezett, egyikük a felvidéki Tornalján, egy másik pedig a vajdasági Óbecsén él. Mindenki egy kötelező és egy szabadon választott versenyszámmal szerepel. A kötelezőt a régiesebb kalotaszegi zenékből, vagy a Felső-Tisza vidékének népzenéjéből választhatták egy-egy meghatározott kisebb térségből. A kiírók megszabták, hogy mely hagyományőrző prímások játéka alapján készülhettek fel a versenyzők saját produkciójukra.

Anna-báli prímásverseny résztvevői: Hegedűs Máté (balról), Pusko Márton, Radák Márton, Soós Csaba, Cseszák Zsombor, Nagy Albert, Gelencsér János, Maruzsenszki Andor, Kovács Márton, Dezsőházi Tamás, Pálházi Bence, Bencze Mátyás (Fotó: Győrffy Árpád)

A prímásokat a Magyar Állami Népi Együttes zenekarának tagjai kísérték. Gera Attila klarinéton, Karacs Gyula brácsán, Doór Róbert bőgőn, Ürmös Sándor cimbalmon játszott. A zenekar a zsűrizésben is részt vesz, hisz nem mindegy, hogyan vezeti a bandát a prímás.A versenyzők második bemutatkozására szerdán délelőtt 10 órától kerül sor a Kisfaludy Galériában. Ekkor mindenki a szabadon választott darabot mutatja be. Aki a kötelezőnél Felső-Tisza vidékit választott, annak erdélyi zenét kell játszani, aki kalotaszegit, annak az Erdélyen kívüli magyar területek népzenéjéből kell választani.

A gálaműsor június 23-án 21 órától kerül megrendezésre a Gyógy téren. A gálán a verseny díjazottjain kívül fellépnek a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató vetélkedő részvevői és más zenészek is fellépnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!