Kultúra

2017.02.14. 17:14

Huszárok, tankok és a nagy háború

A Diadal napja történelmi várjátékra való készülődés első állomásaként a Thury-várban színvonalas Bálint-napi hadtörténeti előadásokkal várták az érdeklődőket.

Szabó Péter Dániel

A szervezők közölték, idén nem ragaszkodtak a XVI. század hadtörténelméhez, több korszak érdekességeivel is megismerkedhettek a résztvevők.

Körmendi Béla, Rácz Péter és Csepin Péter (b-j.), a házigazda Bakonyi Poroszkálók hagyományőrzői a Thury-várban rendezett előadássorozaton

– Hadtörténeti szempontból kimeríthetetlen terület a középkor, ám erre a célra ott van a Thury Györgynek és hős vitézeinek emléket állító Diadal napja, amelyet idén immár negyedik alkalommal szervezünk meg Várpalotán. Külön öröm, hogy a rendezvény nemcsak országszerte vált elismertté az utóbbi években, hanem nemzetközi szinten is, hiszen külföldről is érdeklődtek már hagyományőrzők, hogy nézőként vagy akár résztvevőként is szívesen ellátogatnának június második hétvégéjén városunkba – mondta el Csepin Péter, a Bakonyi Poroszkálók vezetője.

A Bálint-napi hadtörténeti előadássorozat szervezője hozzátette, szándékosan adtak helyet más történeti korszakoknak is a rendezvényen, hiszen például az első világháború hőseiről és tetteikről is sokat lehet és érdemes is beszélni.

A palotai vár Thury-termében rendezett program nyitányaként a Muhr Ottmár ezredes vezette Nádasdy-huszárezrednek emléket állító Halhatatlanok című filmet tekinthették meg az ország minden részéből érkezett érdeklődők, majd Páli Barna az ókori harci szekerekről, Soós Péter pedig a központi hatalmak legsikeresebb I. világháborús hadműveletéről beszélt.

Antal Zoltán Tankevolúció a magyar hadtörténet tükrében címmel tartott előadást a várban, dr. Töll László a II. világháború rohamtüzérségével ismertette meg a közönséget, a Diadal napján Thury kapitányt megszemélyesítő Oláh Tibor pedig a történelem fenegyerekeiről mesélt. A színvonalas Bálint-napi programot a Várpalotán visszatérő vendégnek számító Kátai Zoltán énekmondó zárta, aki ezúttal háborús dalokkal örvendeztette meg a nagyérdeműt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!