Kultúra

2017.06.14. 14:30

Fiatalos lendülettel - Mozart szertelen és zseniális világa elevenedett meg

VÁRPALOTA Mozart zeneiségét állította középpontba legutóbbi várpa-lotai koncertjén Rákász Gergely nemzetközi szinten is elismert orgonista a Nagyboldogasszony római katolikus templomban.

Szabó Péter Dániel

A Várpalotára szinte hazajáró művész 15 évesen az ország legfiatalabb koncertorgonistájaként adta első hangversenyét. 2005-ig az Egyesült Államokban tanult és koncertezett, 2017-ig több mint ezer fellépése volt Európa és Amerika nagyvárosaiban.

Ezúttal Várpalotára látogatott, s a hangversenyen közismert dallamok csendültek fel. Többek között Mozart örök klasszikusa, a G-dúr szerenád, avagy az Egy kis éji zene.

 

Az orgonaművész küldetésének tekinti, hogy a komolyzenét egyedi látásmódjával és fiatalos lendületével közvetítse a hallgatóságnak. Rákász Gergely keze alatt az orgona képes nagyzenekarrá változni, ugyanakkor a letisztult, egyszerűbb dallamokat is mesterien szólaltatja meg.

A Várpalotán előadott műsor a 2016-os Budapesti Nyári Fesztivál felkérésére készült. A koncerten megelevenedett Mozart vidám, szertelen és zseniális világa. A műsorban vendégszerepelt a két nagy kortárs, Beethoven és Bach. A három zeneóriást egy különös kapoccsal fűzte össze az orgonaművész, ami Mozart Varázsfuvolájának hármas beavatásán, a szépség, a bölcsesség és az erő próbatételén alapszik.

Az orgonaművész a hangversenyen azonban nem csak orgonajátékával ejtette rabul közönségét, korábbi rádiós tapasztalatait felhasználva izgalmas zenetörténeti ismertetőket is fűzött a művek mellé. Rákász Gergely szerint ezáltal a hallgatóság közelebb érezheti magához a korszakot, a zeneszerzőt és annak műveit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!