Kultúra

2017.04.18. 15:45

Felélesztett hagyomány Tapolcán

Tapolca - A Batsányi Táncegyüttes tagjai felelevenítették a hajliliomozás régi helyi hagyományát, miközben a helyi civil szervezetek tagjai leszedték a hímes tojásokat a Fő téri tojásfákról.

Tóth B. Zsuzsa

A városban az ötvenes évek végétől néhány éven át egészen biztosan zöldágaztak az akkori gyerekek, a helyi néptánccsoport tagjai százan is voltak akkoriban.

Varga Ilona tanítónő irányítása alatt – nyilatkozott lapunknak a tojásfa állítás egyik szervezője, Varga Károlyné. Edit néni általános iskolás korában maga is hajliliomozott diáktársaival.

A tapolcai hajliliomozás hagyománya újra éledt idén a Fő téren a Batsányi Táncegyüttes fiatal tagjai jóvoltából is
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

A zöldágazás a Balaton-felvidéken, a Somogyban élők, valamint a palócok népszokása volt. A Balaton –felvidéken, Tapolca környékén minden településen játszották, mára pedig egyre több helyen elevenítik fel. A hajliliomozás szövege nagy részben ugyanaz mindenhol. Ezúttal Tapolcán azonban böjtölő párválasztó játékokat is bemutattak a gyerekek.

A játékok célja akkoriban az volt, hogy aki farsangkor nem talált magának párt, az kapjon még egy esélyt arra a nagy tavaszi, nyári munkák előtt, amikor már nem lesz hasonló alkalom. A fiatalok rend szerint a templom mellett játszották, a szülők magukra is hagyták őket az időre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!