Kultúra

2014.08.17. 17:35

Falunap Kővágóörsön

Kővágóörs önkormányzata augusztus 8–9-én tartotta hagyományos falunapi rendezvényeit. A nulladik napon, 8-án délután kiállítás nyílt a Kernács-házban, este pedig a Káli-házban zenei programokat láthattak és hallhattak az érdeklődők.

Kissné Zsuzsa

Szombaton reggel nyolc órától a főzőverseny nevezői izzadtak a bográcsok mellett, hiszen derűs, nyári meleg fogadta az érdeklődőket. Dél-előtt az evangélikus és a katolikus templomban a Bazsinka család koncertjét élvezhettük. A koncert után a művelődési házban megnyílt a Győri Galagonya Tanoda foltvarró-kiállítása, amelyre csodálatos anyagot hoztak a kiállítók.

Tüsi bohóc a tréfáival kicsiket és nagyokat egyaránt megnevettetett a kővágóörsi falunapon. Fotó: Kissné Zsuzsa

A polgármester köszöntője után kezdődtek a délutáni programok. Láthattunk rendőrségi bemutatót, koncertet hallhattunk a Magyarhang Zenekartól, a gyermekek örömére eljött hozzánk Tüsi bohóc, aki tréfáival kicsiket és nagyokat egyaránt megnevettetett. Az Evidance együttes tolmácsolásában operetteket, musicaleket hallhattunk.

A Yildizlar hastánccsoport lányai elsősorban férfivendégeinket örvendeztették meg fergeteges táncukkal. Mórocz Kálmán bácsi idén is elfújta kedvenc nótáinkat. Hallhattunk jazzfeldolgozásokat Tóth Dia és Zömbik Lilla előadásában. Sajnos a tűzoltó-bemutatót egy baleset miatt félbe kellett szakítani, de esti sztárvendégünk, az Eszterházy Fesztiválzenekar remek hangulatot teremtett az utcabál előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!