Kultúra

2012.04.21. 06:36

Előny minden szempontból a cserediákprogram

Veszprém - A világ legrédebbi és legnagyobb, 80 országra kiterjedő diákcsere-szervezete az American Field Service (AFS). Párizsban élő amerikai önkéntesek alapították az első világháború alatt, mert úgy gondolták, ha a különböző népek megismerik egymást, megelőzhetők lesznek a háborúk.

Bartuc Gabriella

A napokban Veszprémben járt Bangáné  Jarecsni  Rita, az AFS Magyarország Csereprogram Alapítvány nemzeti igazgatója. Elismerést  hozott a Lovassy gimnáziumnak a külföldi diákok befogadásában vállalt kiemelkedő szerepéért.  Hazánk 21 éve csatlakozott a mozgalomhoz, azóta több mint ezer magyar középiskolás tanulhatott a világ különböző országaiban, és körülbelül ugyanennyi külföldi diákot fogadtak a hazai családok. Veszprémből és környékéről több mint 50 diák tanult külföldön a csereprogrammal és több mint száz diákot fogadtunk - egészítette ki az országos adatokat  Nagy Sándor,  az AFS veszprémi körzetének vezetője.

Minden évben megpályáztatják a helyeket, szeptembertől márciusig, de idén is lehet még jelentkezni például Svájcba, Oroszországba.  A magyar diákokat elsősorban  Amerika, Németország, Olaszország érdekli. Illetve azok az országok, ahol világnyelvet tanulhatnak. Holott manapság már a speciális kis nyelvekkel lehet érvényesülni a munkaerőpiacon, ezért most például a skandináv országok felé terelődik a figyelem. Vannak három hónapos, féléves és egyéves programok. A rövidebb időt azoknak szokták ajánlani, akik már tanulták a nyelvet,  s szeretnék azt  anyanyelvi környezetben megerősíteni. Hosszabb időre azoknak van szükségük, akik alapszintű nyelvtudással mennek ki. Nagy Sándor meséli, hogy Japánból, Kínából úgy jönnek haza a diákok, hogy felsőfokú nyelvvizsgát tesznek, holott, mikor elindultak, szinte egyáltalán nem beszélték a nyelvet. Kérdésemre, nem megy-e  a tanulás kárára a külföldön töltött idő, Schultz Zoltán, a Lovassy gimnázium igazgatója  elmondta, van, aki kihagy egy iskolaévet, de volt olyan diák is, aki külföldről elvégezte az itteni tanévet is.

A cserediákprogramokért fizetni kell, nem keveset, de  van lehetőség ösztöndíjra is. Nagy Sándor szerint megéri, tapasztalatból tudja, fia önállóbb, céltudatosabb személyiségként jött haza Ausztráliából, válogathatott az egyetemek között, mindenhova felvették. Ma már ötödik éve Angliában dolgozik.

 

Világcégek vezetői és diplomaták

Vannak híres AFS-es diákok, például Bill Clinton, az Amerikai Egyesült Államok volt elnöke, aki Dániában töltött egy évet a programmal. De számos  világcég vezetője is középiskolás cserediákként szerezte első nemzetközi kulturális tapasztalatait. A magyar diákok karrierjét is számon tartják, intenzíven használják a nyelvet, amit szinte anyanyelvi szinten elsajátítanak, és többnyire multinacionális cégeknél vagy diplomáciai vonalon helyezkednek el. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!