Kultúra

2014.09.21. 15:17

Elindult a könyvklub a Megyei Könyvtárban

A Megyei Könyvtárban idén májustól havi rendszerességgel új kezdeményezésként indult Könyvtári Könyvklub vendégeként Mail Karolin zirci írónőt látták pénteken vendégül.

Jákói Bernadett

A havonta egy alkalommal , író-olvasó találkozó kapcsán beszélgetéssel, könyvbemutatóval színesített könyvtári ötórai teák sorozatban ez alkalomból a már  4 kiadott, mondhatni népszerűvé vált  könyveit mutatta be az írónő. Ádám Eszter és Farkasné Nagy Edit a könyvtár képviseletében beszélgetőtársként méltatták az eddigi, talán legsikeresebb író alkotását, a romantikus, érzelmi hangvitelű Klementina,  a gróf lánya, valamint a Medál titkai c. társadalomrajzot. A közönség soraiban helyet foglalók között szép számmal egykori falubeliek, iskolatársak is közvetítették mindazokat az kapcsolatszálakat, amelyek meghatározóak voltak munkásságára, amelyek megihlették, érzelmileg meghatározták a belső világából fakadó inspirációt. A művei elsősorban a megyéhez, szülőföldhöz kötődő helyszíneket vázol fel, a cselekmények is mind e köré fonódnak, művek története viszont fantáziarajz, fikcióként jelenik meg az írói alkotásokban.

Ádám Eszter és Farkasné Nagy Edit könyvtárosok köszöntik a Könyvtári Könyvklub e havi vendégét, Mail Karolin zirci irónőt (Fotó: Jákói Bernadett)

A beszélgető fórum hangulatát emelve, Horváth Éva a Könyvklub tagja olvasott fel megható részleteket a Klementina a grófnő c. sikeres műből. A Megyei Könyvtár könyvállományát gyarapító kötetek nagy népszerűségnek örvendve folyamatosan kölcsönzés alatt állnak. A Könyvklub következő havi témájában a kortárs magyar irodalmat járják körül a klub tagjai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!