Kultúra

2014.09.10. 10:23

Divat lesz a verselés?

A versek népszerűsítéséért hirdetett kulturális forradalmat egy világutazó irodalomtanár Szabó Balázs, akinek a hatására tömegek osztják meg kedvenc versüket a facebook-on, ugyanerre kérve ismerőseiket. A Napló által megkérdezett kortárs költők szerint a közösségi oldal valóban jó terep lehet a költők és verseik bemutatására.

Prevics Éva

Jóval többen böngésztek verseket a neten az utóbbi időben, mint korábban. - ez derül ki a Google Trends jelentése alapján. – írja a blogjában Klausz Melinda közösségi-média szakértő. Egy átlagos napon a vers szóra négy, a versek szóra pedig a felhasználók nyolc százaléka keres rá. Mindez pedig azért van, mert egy irodalomtanár elindított egy kezdeményezést, melyben arra kéri a facebook-felhasználókat, hogy tegyék közzé kedvenc verseiket a hálón és kérjék erre ismerőseiket is. A kezdeményezésből akkora siker lett, hogy aligha van ma olyan felhasználó, aki ne kapott volna felkérést.

Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Baranya, Győr-Moson-Sopron és Bács-Kiskun mellett Veszprém megye az egyik legszorgalmasabban verselő megye. A legnépszerűbbek a magyar versek és szerelmes művek, a felhasználók legtöbbször idézett költői pedig Ady Endre, József Attila és Petőfi Sándor.

Lanczkor Gábor Balatonhenyén élő fiatal kortárs költő szerint, ha valaki nincs fent egy közösségi oldalon, az ma már olyan, mintha nem lenne mobiltelefonja. Bár ő személyes célokra kevésbé használja a facebook-ot, műveit rendszeresen megjeleníti ott, hiszen azt tapasztalja, hogy nagyon sokan böngésznek a neten. Szabó Balázs irodalomtanár kezdeményezését jó ötletnek tartja, hiszen a vers, mint rövid szöveg kiválóan alkalmas a facebook-ra, annak terjedelmi korlátai miatt.

Ami a kultúrára fordítja a figyelmet, és nem ízléstelenül teszi, az rossz már nem lehet. – véli a Budapesten élő Szabó Imola Julianna. A szintén fiatal kortárs alkotó Varratok című kötetének saját facebook oldala van, ahova eseményeket, képeket, zenéket posztol.
Szerinte, ha csak egy olyan verset talált a netes felhasználó, amit még sosem olvasott, akkor már volt értelme a kezdeményezésnek.

Címkék#vers

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!