Kultúra

2009.06.16. 02:27

Dalok a tengerentúlról

Veszprém - Az egyesült államokbeli Pennsylvania államból érkezett az a középiskolás fiatalokból álló kórus, mely a közelmúltban koncertezett a székesegyházban.

Gaál Julianna

Az amerikai énekkart Veszprém Város Vegyeskara fogadta, a közös hangverseny a helyi együttes előadásával kezdődött. 

A veszprémiek magyar szerzők dalaiból adtak elő, repertoárjukon Bárdos Lajos, Kodály Zoltán, Kocsár Miklós és Orbán György művei szerepeltek. 

A Wyoming Seminary Madrigal Singers előadásában spirituálék, kortárs amerikai szerzők művei hangzottak el túlnyomórészt, de felcsendült Schubert egy-egy műve, valamint egy koreai népdal is. 

A 24 énekest tömörítő énekkar repertoárja a barokktól a kortárs zenéig ível, vezetőjük a magyar származású John Michael Vaida, aki kiemelkedő eredményeket ért el az együttessel, Dél-Koreában, Kínában, Tajvanon és Európa számos orszá-gában is vendégszerepeltek.

A családja révén Veszprém megyéhez is szorosan kötődő karmester életében először látogatott el ősei szülőföldjére, a koncertre családja néhány tagja is ellátogatott. 

Az amerikai kórus hangversenyének első felében orgonán közreműködött a karnagy, vezényelt felesége, Christiane Appenheimer-Vaida. A koncert befejezéseképpen a két kórus Kodály Esti dalát és egy ír áldást adott elő közösen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!