Kultúra

2015.03.02. 13:41

Mindkét passiót meghirdették

Az utóbbi hetekben a tetőfokára hágott az évek óta zajló vita a Polányi passió körül. Új színdarab is készült, de a régi előadást is hirdetik – hangzott el a sajtótájékoztatókon, amelyeket a két tábor hétfőn egymás után tartott a községben.

Penk Tímea

Évtizedes hagyománya van Polányban a pünkösdi ünnepek idején bemutatott színdarabnak, amelyben a helyi fiatalok és idősebbek is fellépnek. Híressé vált az előadás, sőt, a megyei értéktár része és az országos értéktár várományosa is. Az önkormányzat és a Passió egyesület ellentétes állásponton van, a vita okában sem értenek egyet. Míg az önkormányzat szerint az egyesülettel elszámolási problémák merültek fel, addig az egyesület tagadja, hogy bármilyen pénzügyi vitája lenne az önkormányzattal.

Az egymással való megegyezési kísérletekről is ellentétesen számoltak be a felek, és mindkét tábor úgy véli, hogy a falu lakossága őket támogatja. Mindenki helyesli, hogy kell passió Polánynak, de hogy ez a régi legyen-e vagy az új, nincs egyetértés.

Grőber József polgármester elmondta, hogy az Európa Nostra-díjas településen 1993-ban rendezték az első passiójátékot Tóth Péter akkori polgármesternek köszönhetően. Az önkormányzat megteremtette az előadások tárgyi és anyagi feltételeit, majd 2003-tól a Passió egyesület vette át a szervezést.



Pataki András, a soproni színház igazgatója, Szarka Gyula, a Ghymes együttes vezetője, Kossuth-díjas zeneszerző és Grőber József, Magyarpolány polgármestere a sajtótájékoztatón
Fotó: Penk Tímea

Az utóbbi években az önkormányzat és az egyesület között nem volt felhőtlen a viszony, ezért a tavalyi választások után az új képviselő-testület – a helyi katolikus egyházközösséggel egyetértésben – úgy döntött, hogy újra saját szervezésében rendezi meg a passiót. Az önkormányzat megbízást adott Pataki András, Németh Ervin és Katona Imre szerzőknek a szövegkönyv megírására, illetve Szarka Gyula Kossuth-díjas zeneszerzőnek.

Pataki András elmondta, hogy ez a hetedik előadás, amit a passió témakörében rendez, a hátteréhez a csíksomlyói misztériumok kapcsolódnak. Szarka Gyula komolyzenére és hagyományokra építkezett, fúvós hangszerek megszólaltatásra gondolt.

A polgármester hangsúlyozta, hogy az idén az új passiót játsszák, ehhez biztosítják a helyszínt és a felszerelést, a nyereséget közcélokra fordítják.

 



Bősze Ferenc ügyvéd, Sebe István, a Magyarpolányi Passio és Kulturális Hagyományőrző Egyesület elnöke és Tömöry Péter író-rendező külön sajtótájékoztatót tartottak hétfőn a községben
Fotó: Penk Tímea

Sebe István, a Magyarpolányi Passio- és Kulturális Hagyományőrző Egyesület elnöke arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy a tizenötödik éve sikert arató Polányi passió válságos helyzetbe jutott, a kérdés az, hogy játszhatják-e a darabot vagy sem. Az elnök a passió történetéből kiemelte, hogy 2011-ben kezdődtek a konfliktusok az önkormányzattal, amely egyoldalú szerződést szeretett volna aláíratni velük. Az ellentétek odáig fajultak, hogy 2013-ban az önkormányzat át sem adta a technikai felszereléseket, ezért nem tudták megtartani az előadást. Sebe István szerint sok valótlanság terjed az emberek között. Nem igaz, hogy pénzügyi elszámolási vitája lenne az egyesületnek az önkormányzattal. Arra sincs semmiféle ok, hogy félretegyék az egyesület által játszott Tömöry-passiót. Az önkormányzat lehetetlen helyzetbe hozza a passiót, ha nem adja át a helyszínt – mondta Sebe István, aki úgy véli, hogy az önkormányzatnak az ő személyével van problémája.

Tömöry Péter elmondta, hogy Magyarpolánynak írta a passiót, amelyhez fogható nincs több, a darab pedig nem árucikk, nem eladó. A falunak ez a passiója – mondta. A honlapon az előadásokat meghirdették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!