Kultúra

2014.12.13. 21:22

Beatünnep az Illéssel a Veszprém Arénában (frissítve)

Emlékezetes koncerttel ünnepelte megalakulásának 50. évfordulóját szombat este a Veszprém Arénában az Illés együttes.

Szabó Péter Dániel

A magyar könnyűzene történetének egyik legnépszerűbb együttesének koncertje több ezer embert vonzott az arénába. Persze nem meglepő a hatalmas érdeklődés, a Szörényi Levente és Bródy János nevével fémjelzett Kossuth-díjas csapat a hatvanas–hetvenes évek legnépszerűbb beatzenekara, fellépéseik évtizedek óta élményszámba mennek. Ezúttal lapunk meghívására érkeztek Veszprémbe, hogy olvasóinkkal együtt búcsúztassák a 2014-es esztendőt s idézzék fel dalaikkal a múlt század második felének hangulatát.

A több mint kétórás koncert egy videóbejátszást követően a Ne gondold című slágerrel indult. Bródyék az évfordulóhoz méltóan elegánsan léptek színpadra a közönség vastapsa közepette. Lendületük, dinamizmusuk és zenei tudásuk mit sem kopott az évtizedek során.

A beatünnep érdekes színfoltjai voltak az Illés együttes mai követői, akik saját stílusukban dolgozták fel a nagy elődök szerzeményeit. A legjobban talán a hazai pálya előnyét élvező veszprémi testvérpárnak, Vastag Csabának és Tamásnak, a harmonikás Szabó Ádámnak és az aranytorkú Feke Pálnak álltak a legendás dalok. A Pannonia Allstars Ska Orchestra és az Anna and The Barbies átdolgozása különlegesre sikerült, míg az egyébként ősrockban utazó fiatal négyes, az Ivan & The Parazol, valamint a crossover metált játszó Subscribe kissé meghökkentette a hallgatóságot az örökzöld dalok vadonatúj hangszerelésével.

Utóbbi csapatnak különösen nehéz dolga volt, hiszen a koncert egyik dramaturgiai csúcspontját követően kellett színpadra állniuk. Bródy János ugyanis egy szál gitárral, az aréna többezres közönségének hathatós segítségével játszotta el Ha én rózsa volnék című dalát. A meghitt hangulatú előadás után a dübörgő rockzene éles váltás volt, ám kétségtelenül felrázta a publikumot.

A buli másik csúcspontja a fináléban következett. Miután Porga Gyula polgármester és Szabó Miklós, a Pannon Lapok Társasága ügyvezetésének elnöke a színpadon egy gyönyörű kristályvázával köszöntötte az ötvenesztendős zenekart, majd Szörényiék belecsaptak a Sárga rózsa című klasszikusba.

Közben az óriáskivetítőn megjelent az együttes két, már nem élő tagjának, Illés Lajosnak és Pásztory Zoltánnak a képe, így közvetett módon ugyan, de velük együtt ünnepelte a közönség a szeretett csapat szép jubileumát.

 

 

 

Videó olvasónktól:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!