Kultúra

2014.11.22. 14:19

Baranyai Máté új verseskötetét mutatták be az előadók

Rendhagyó irodalmi esten mutatta be a napokban legújabb, Téma lezárva (Szórakosgató) című verseskötetét a megyeszékhelyen Baranyai Máté költő.

Szabó Péter Dániel

Rendhagyó, hiszen a népszerű balatonfüredi poéta költeményeit ezúttal is a nézőközönség soraiban sétáló színészek adták elő. A Pannon Várszínházból ismert Stefancsik Annamária és Kiss Erky Dávid mellett várpalotai Nagy Fruzsina szavalta el a legújabb kötetből származó verseket, míg Nagy Natália az alkalomhoz illő dalokat énekelt a belvárosi kávéházat teljesen megtöltő nézőseregnek. Érdekesség, hogy a papírlapokra kinyomtatott költeményeket – miután azok elhangzottak – egy-egy vendégnek nyújtották át az előadók.

Fotó: Szabó Péter Dániel

– A legújabb kötet az elmúlt egy évem verses lenyomata is egyben, hullámhegyek és –völgyek egyaránt voltak benne – mondta el lapunk kérdésére Baranyai Máté egyébként évekkel ezelőtt a közösségi oldalak üzenő falain kezdte publikálni verseit.  A siker nem maradt el, a pozitív visszajelzéseket követően önálló oldalt is létrehozott a balatonfüredi költő, akinek magánkiadásban eddig huszonegy verseskötete jelent meg. A könyvkiadás mellett azonban öt esztendővel ezelőtt színész barátaival karöltve irodalmi rendezvénysorozatot is indított Máté.

Az ötödik évadát kezdő program célja, hogy népszerűsítse és emberközelivé tegye a költészetet, mindezt pedig olyan irodalmi esteken, amelyek helyszíne különleges, de mégis hétköznapi, miközben előadói közismert művészemberek, színművészek.

A Vers a falon címre keresztelt estek nemcsak Veszprém megyében, hanem az ország több más pontján is sikerrel futottak, a veszprémi előadás után a közeljövőben Balatonfüreden és Várpalotán tervez esteket Baranyai Máté csapata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!