Kultúra

2012.07.11. 05:13

Bajor megválogatja színpadi szerepeit

Tihany - A fővárosi Karinthy Színház társulata a Bujtor István Szabadtéri Színpadon tartotta a Lovagias ügy című vígjáték ősbemutatóját. Az előadást Verebes István rendezte, a darab főszerepét Bajor Imre alakítja. Nemcsak munkakapcsolat, de mély barátság is van köztük, mondta Bajor.

Balla Emőke

- Verebes Istvánnal legendás a kapcsolatuk.

- Legalább harmincéves. Annak idején színház után színészek, rendezők, zenészek a Balettcipő nevű helyre jártunk. Nagyon fiatal, ismeretlen fiú voltam, és már akkor is én szórakoztattam az ott lévő társaságot. Pista kérdezte, mivel foglalkozom, mert ez hihetetlen, amit ott előadok. Az Állami Déryné Színházban dolgoztam, akkor még nem nagyon ismertek. Pista szólt Berényi Gábornak, a Játékszín igazgatójának, próbáljon ki egy kisebb szerepben. Egy gyerekdarabban mutatkoztam be, utána rendezte Pista a Hippolyt, a lakájt, ahol neves színészek között játszottam. Innentől kezdve egyenes utam volt a pályán. Sok rendezővel dolgoztam, de Pistával a legtöbbet. Ez nemcsak munkakapcsolat, de szoros, mély barátság is kettőnk között.

- Válogat a felkínált szerepek között?

- Nem minden szerepet vállalok el. Függ a szereposztástól, a rendező személyétől, sok tényezőtől.

 

- Van annyi feladata, hogy tud választani?

- Eddig volt. Szerencsés csillagzat alatt születtem, a pályámon nem voltak különösebb gondjaim, tévés- és film- főszerepektől kezdve mindent megkaptam, de persze korántsem akarom abbahagyni.
 
- Verebes István azt mondta, többet kellene színházban játszania, nem tévéznie, hakniznia.

- Ez a mániája. Helyzetfüggő, hogy milyen feladatok találnak meg.

-  A Lovagias ügyben Kabos Gyula egykori szerepét alakítja. Kabos Gyula végigkíséri az egész életét.

- Húsz éve dolgoztam utoljára a Karinthy Színházban, A csúnya lány című darabban, ami szintén egy Kabos-film volt, és szintén én játszottam Kabost. Húsz év telt el, hogy visszatértem, ismét egy Kabos-szereppel.

- Kabos szerepét önmagára formálja?

- Néha-néha vannak pici utalások, szólejtések, de azért ez mégis Bajor Imre.

- Itt nem egy vicces figurát, hanem a munkában megőszült, elesett kisembert alakít, akinek a becsületébe gázoltak.
 
- Ez egy drámai szerep, akárhogy nézzük. Azért nevethetnek is rajta, mert tőlem ezt szokták meg. A premier előtt még van bennünk drukk, de reméljük, minden jól sikerül.

- Milyen feladatokra készül a nyáron?

- Van jó pár fellépésem, majd a Centrál Színházban egy stand-up comedy bemutatójára készülök. A Mágnás Miskát évek óta játsszuk a Budapesti Operettszínházban, és úgy néz ki, folytatódik a Heti hetes is - ennyi nekem pontosan elég.

- Szereti a műsort?

- Beszélgetős műsor tizenhárom évig még soha nem volt műsoron. Televíziós történelmet írt. Fontosak azok az emberek, akikkel ott együtt vagyok; sajnálnánk, ha megszakadna a műsor.
 
- Szerepet játszik vagy önmagát adja?

- Valamikor szerepet, de amikor komoly dologról van szó, akkor nem, az ember elmondja a véleményét. Amikor hanyatlik a dialógus, az embernek vannak úgynevezett patentjei, amiket előhúz, hogy feldobja a közönséget. Tizenhárom év alatt volt időnk megtanulni.

- Készül filmszerepre?

- Egyelőre nem, de mostanában nem lehet hónapokkal előre tudni. Lehet, hogy két hét múlva bejön valami.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!