Kultúra

2011.10.14. 08:06

Az Esterházyak cseszneki ága

Veszprém - Nemzetközi konferenciával zárult az a több éves kutatómunka, mely az Esterházy család cseszneki ágának viszonyait kutatta fel.

Tiger Szabolcs

- Az Esterházy család cseszneki ágának alapítója a történelemből sokak által ismert Esterházy Miklós nádor testvére, Dániel volt, aki számos alkalommal vitézkedett a törökkel szemben, és akit magát is jelöltek egyszer a nádori címre. A család többek között a cseszneki várat és környékét - Ácsteszér, Lókút, Gyirót, Magyarszentkirály, Németszentkirály, Magyarszombathely, Németszombathely, Szentlászló, Réde és Sikátor településeket - birtokolta, ám, hogy ezek miképp kerültek a tulajdonukba és mi lett későbbi sorsuk, nem lehetett tudni. Ennek egyik oka, hogy a családi levéltár, melyben a birtok és egyéb iratokat őrizték a pozsonyi Szlovák Nemzeti Levéltárba került, s a rendszerváltásig nem lehetett kutatni - mondta el lapunknak Hermann István igazgató.

- Négy évvel ezelőtt, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával kezdtük meg a munkát, azóta három munkatársam folyamatosan járt ki Szlovákiába feldolgozni az adatokat. Mintegy ötezer darab iratot olvastak át egyesével, a legértékesebb emlékekről egy-egy példányt haza is hoztak mikrofilm formájában. Elsősorban ennek a munkának az eredményeit mutattuk be a konferencián, illetve a cseszneki Esterházy családra vonatkozó más kutatások eredményeiről is beszámoltak hazai és külföldi kollégák - mondta el végül a levéltár igazgatója, majd hozzáfűzte, a szlovák kollégákkal jó kapcsolat alakult ki - a konferencia nyitóelőadását Ragač Radoslav, a Szlovák Nemzeti Galéria igazgatója írta.

A konferencián jelen volt az anyai ágon Esterházy származású Batthyány Bálint is, aki felszólalásában elmondta, számára ez a kutatás egy utazást jelent a családi gyökerekhez.

Az előadások számos érdekes tényre vetítettek fényt, kiderült például, hogy az egész Veszprém megyei birtokot Esterházy Dánielnek igen borsos áron meg kellett vásárolnia, mivel azt a király korábban pénzkölcsön fejében másnak adta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!