Kultúra

2017.06.14. 09:16

Átörökített népdalkincs

Az életének 78. évében, a közelmúltban elhunyt Illés Ferencné nyugalmazott magyar–ének szakos tanárra, karvezetőre, Zirc város Pro Urbe Emlékéremmel kitüntetett polgárára emlékezünk.

Kelemen Gábor

Illés Ferencné Pohlmiller Éva Zircen született, itt járt iskolába és felnőttként is hű maradt szülővárosához. Zenét kedvelő családban nőtt fel. Már általános iskolásként tagja volt a Békefi Antal vezette iskolai énekkarnak és zenekarnak. A gyermekkor indíttatása meghatározó volt számára, hivatásának az ének-zene, illetve a magyar nyelv és irodalom oktatását választotta.

Házasságkötését követően, 1962-ben a korábbi gyógyszertári asszisztensi feladatköréből a járási kultúrház művészeti előadója lett, ahol főként a járás amatőr művészeti együtteseinek működését segítette és az énekkarok, népdalkörök találkozóit szervezte. 1963-tól tanított a mai általános iskola jogelődjeiben. 1968-tól rábízták az iskola felsős kórusának a vezetését. Felléptek a város rendezvényein, rendszeresen ott voltak a járási, megyei találkozókon, versenyeken is.

1975-től az iskolai feladatok mellett a városi Művelődési Ház szervezésében megalakuló Pávakör vezetését is elvállalta, amely figyelmét a népdalokra, főleg szülőhelye népdalaira irányította. 1995-ig tanított az általános iskolában, de ezt követően még évekig visszajárt rendezvényekre zsűrizni.

Munkásságához tartozik az is, hogy Békefi Antal népdalkötetének nagy részét népdalcsokorba szedte és megtanította a környék népdalosainak, hozzájárulva ezzel a bakonyi népdalkincs élő megőrzéséhez. A Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház munkáját húsz éven keresztül, – szükség esetén díjazás nélkül – segítette, tárlatot vezetett, igény szerint bakonyi népdalokat tanított a diákcsoportoknak.

Illés Ferencné elhivatott pedagógusként és önkéntes közösségi munkájával nagyban hozzájárult Zirc kulturális életének a fejlődéséhez, a bakonyi néphagyományok fennmaradásához, ezért Zirc Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2014-ben Pro Urbe Emlékéremmel tüntette ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!