Kultúra

2015.02.23. 18:58

Anna Frank vándorkiállítás az ajkai gyerekkönyvtárban

Anna Frank vándorkiállítás nyílt a Bogáncs gyermekkönyvtárban hétfőn, amely három héten át várja a diákokat és tanáraikat.

Penk Tímea

Az Olvass és írj Anne Frankkal! című tárlat bejárta Berlint, Buenos Airest, New York-ot és Jeruzsálemet, majd Magyarországon harmadik helyszínként érkezett Ajkára. A vándorkiállítás a kilenc és tizenöt év közötti gyerekeknek mutatja be Annak Frank életét, aki hasonló korú fiatalként írta híres naplóját.

A kiállítás megnyitóján a Borsos iskola hatodik osztályos diákjai vettek részt Horváth Csaba osztályfőnökkel. Simon Judit könyvtáros köszöntötte a gyerekeket, aki megosztotta személyes élményeit. Nagy hatással volt a könyvtárosra Anna Frank naplója, amelyet tizenéves korában ismert meg. Müller Magdolna könyvtáros lapunknak elmondta, hogy a kiállítás és a hozzá kapcsolódó foglalkozások ingyenesek. A tárlaton képek, könyvek, berendezési tárgyak láthatók, illetve annak a háznak a makettje, amelyben a Frank család bujkált, valamint egy rövidfilmet is nézhetnek a gyerekek. Vetélkedőre, totó kitöltésére is lehetőség nyílik.

A program bemutatja a fiataloknak, hogy milyen érzés lehetett elbújni egy szobában, ahol csendben kellett lenni, ahol az olvasás és az írás volt az egyetlen, amit tenni lehetett. A vándorkiállítás túlmutat a zsidó lány életén; a rasszizmus, az antiszemitizmus, a kirekesztés veszélyeire hívja fel a figyelmet, kiemeli a szabadság, az egyenlő jogok és a demokrácia nélkülözhetetlenségét, önismeretre, toleranciára és egymás elfogadására nevel. Mindemellett az olvasás fontosságára is fel akarja hívni a figyelmet, valamint írásra is buzdítja a fiatalokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!