Kultúra

2013.11.05. 08:50

Angolóra magyarul

Pápa - Az abszurd humor és a klasszikus kabaré műfaji elemeinek ötvözését tűzte zászlajára a Dé-Mol Színtársulat, amely az Angolóra magyarul című, sajátos kamara előadásukkal készül meglepni a közönséget.

Napló

A társulatot két rutinos hobbiszínjátszó, Dé Csaba és Molnár Zsolt hívta életre 2010 nyarán, kettőjük vezetéknevének szójátékából született meg a Dé-Mol elnevezés. Mint mondják, színházi filozófiájuk pofon egyszerű: szórakoztatás mindenekfelett. Eddigi tevékenységük során belekóstoltak egyebek mellett a kommersz és a klasszikus humorba, tartottak kabaré, illetve abszurd esteket, nagy sikerrel mutatták be vidám mesejátékaikat, továbbá saját szerzeményeik között Rejtő Jenő egyes műveit feldolgozó paródiájukat is láthatta a publikum.

- Amióta az eszemet tudom, rajongok az abszurd humorért. Habár ezt a műfajt csupán egy szűk réteg kedveli, úgy vettük észre, van iránta igény. Így hát úgy döntöttünk, megpróbálkozunk vele mi is. Kezdeményezésemre a társulat többi tagja is hamar rákapott a dolog ízére, és saját ötleteinkkel igyekszünk minél színesebbé, közérthetőbbé, a magyar ember számára is szórakoztatóvá tenni ezt a nehezen emészthető, sajátosan angol műfajt - nyilatkozta lapunknak Dé Csaba.

Iványi Balázs, a társulat írója megjegyezte, a saját szerzeményei mellett leginkább angol darabokból építették fel az Angolóra magyarul című, 13 jelenetből álló előadásukat.


A Dé-Mol. Felső sor: Iványi Balázs, Molnár Zsolt, Dé Csaba. Alul: Horváth Alexandra, Nagy Szabolcs, Jónás Szabina. Az embereknek van elég sírnivalójuk, ezért a színházban nevettetni kell őket (Fotó: Dé-Mol Színtársulat)



- Az eredeti jeleneteknek átírtuk a végjátékát, hogy azokat ne a száraz angol geg zárja le. Egyúttal átszerkesztettük, játékosabbá tettük az egyes darabokat, amelyekbe több helyzetkomikumot és saját ötletet is beépítettünk - fűzte hozzá Iványi Balázs.

Kérdésünkre Molnár Zsolt kiemelte, társulatuk célja, hogy az abszurd humor és a klasszikus kabaré elegyéből egy mindenki számára szórakoztató végeredmény kerekedjen ki, ami egyúttal görbe tükröt tart a közönség tagjai elé.

- Az embereknek van elég sírnivalójuk az életben, ezért vallom, a színházban nevettetni kell őket. Ha csak egy másodpercig is feledtetni tudjuk a közönségünkkel a hétköznapok keserűségeit, akkor van értelme annak, amit csinálunk - zárta a beszélgetést Dé Csaba. A Dé-Mol Színtársulat tagjai: Dé Csaba, Horváth Alexandra, Iványi Balázs, Jónás Szabina, Molnár Zsolt, Nagy Szabolcs és Szabó Dániel. Az Angolóra magyarul című előadást november 8-án, 18 órától láthatja a közönség a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!