Kultúra

2017.05.20. 13:40

A városi könyvtár kultúrmissziója

VÁRPALOTA Huszonegy alkotó művészi útkereséséből ad ízelőt a palotai tavaszi tárlat. A kiállítás Várpalota egyik jelentős művészeti programja, melyet hagyományteremtő szándékkal 2011-ben rendeztek meg először Budai László könyvtárigazgató kezdeményezésére.

Szabó Péter Dániel

A csingervölgyi bányászatnak emléket állító rézkarc, gótika ihlette, robbanásig feszülő grafikai kompozíció s a lélek üzenetét is magában hordozó, száradó inget ábrázoló alkotás is látható az idei kiállításon, amelynek megnyitójára ezúttal is sokan kíváncsiak voltak a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban.

- Képzőművészeti alkotásokat korábban is állított ki a könyvtár, sőt, Szajp Istvánnénak az volt az elképzelése, hogy az intézmény minél többet fogadjon be a helyi alkotók műveiből. 2011-ben aztán Mészáros Imre grafikusművész ihletésére, építkezve a korábbi kiállításokra elindítottuk a várpalotai tavaszi tárlatot, amelynek sikere és népszerűsége azóta is töretlen - mondta el kérdésünkre Budai László, a könyvtár vezetője.

Sokan kíváncsiak voltak a hagyományos képzőművészeti tárlat megnyitójára Fotó: Szabó Péter Dániel

- Ez a műfaji és technikai kötöttségek nélküli bemutatkozási alkalom kiváló lehetőség a kortárs művészek alkotói pályájának követésére s a fiatal tehetségek felfedezésére - hangsúlyozta a megnyitón a tárlatot méltatva Sárváriné Rieder Zsuzsanna. - Ezt a kultúrmissziót vállalta fel a városi könyvtár azzal, hogy a kultúrák találkozóhelyét varázsolja ide néhány hétre, hogy kapukat nyisson és átjárót teremtsen a kultúra különböző ágai, az olvasás és a képzőművészet között. Amikor megnéztem az idei tárlat anyagát, akkor az jutott eszembe, hogy a képzőművészet "egyre inkább szeret itt időzni városunkban". Mindez azért fontos, mert a várpalotai tárlatokat nemcsak megyei, hanem országos szinten is számon tartották az elmúlt évtizedekben, s jó látni, hogy a hagyományok folytatódnak a tavaszi tárlattal - emelte ki köszöntőjében a helyi zeneiskolások műsorát követően a Bessenyei György-díjas kulturális menedzser.

Az augusztus közepéig látható kiállításon megtalálhatók többek között Baranyai Ferenc, Nikolausz Krisztián, Mészáros Imre, Farkas István, Borbás Zoltán, Papp János, Öveges Ernő, Csontos Katalin, illetve Pásztor János grafikái és festményei. Idén újdonságként a galéria kiállítóterében fotók is helyet kaptak, melyeket a januárban önálló kiállítással is jelentkező Stéger Ági készített.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!