Kultúra

2014.06.04. 20:05

A népzene, ami összeköt

Csabrendek, Veszprém - II. alkalommal találkoztak a hazai és határontúli népdalkörök, művészeti csoportok, szólóénekesek azon a nívós rendezvényen, amelyet a csabrendeki művelődési házban tartottak szombaton.

A kultúrházat zsúfolásig megtöltő, az ország különböző tájegységeiből, de a határon túlról is érkező fellépőket, közönséget a helyi házigazda a Kacagó Gerle Népdalkör fogadta színes, bemutatkozó műsorával. A hivatalos megnyílónTurcsi József polgármester köszöntőjében kiemelte a népzenei hagyományőrzés fontosságát, szükségességét, valamint méltatta a települések kultúrális életét felemelő zenei, énekes csoportok közösségnevelő szerepét. A megnyitóprogram első bemutatkozóiként a helyi óvodások, és a legkisebbek néptánccsoportjának népijátéka, kedves zenés táncos összeállítása aratott nagy sikert. Az óvodások után a veszprémi Betty és Barátai Speciális Népzenei Csoportot hallhatták, akik első alkalommal vettek részt országos népzenei fesztiválprogramban. A rendezvényen csaknem harminc résztvevő, szólista, népi hangszeres énekkar, dalkör bizonyította a népi kultúrához fűződő érzelmeit, az együtt énekelés és a közös muzsikálás örömeit.


A találkozó egyben Verseny is volt, hiszen második alkalommal kerül sort szakmai zsűri által elismert produkciók rangsorba helyezésére. Három kategóriában hirdettek eredményeket, szólisták, dalkörök és hangszeres énekegyüttesek körében: A szólistáknál első helyen Gyöngyösi Lászlóné (Budaörs) második helyen Dicső Adrienn (Nagykovácsi), a harmadik helyen Szabó Róbert (Simontornya) kapta az elismerő oklevelet és a népművészeti tárgyi jutalmat, a hangszeres együttesek kategóriában két, megosztott első hely talált gazdára a várpalotai Vadrózsa Citerazenekar és a Szili Linkószer Citerazenekar személyében. Második helyezésben a kiskunhalasi Szilaj Citerazenekar részesült. Dalkörök közül első helyen az egyházashetyeiHetyeiDaloskör , másodikként a budaörsi Tulipán trió, harmadikként pedig a Szlovákiából érkező felsőszeliRozmaring Vegyes Énekcsoport nyerte el a nívós  elismerést. A díjakat dr. Németh László zenész , a háromtagú nívós zsűri elnöke adta át Szilágyi Franciska , a helyi vendégfogadó dalkör és egyben a  rendezvény szervezője képviseletében. Az estébe nyúló egész naposfolklórparádé közös muzsikálással, majd fergeteges táncházzal zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!