Kultúra

2015.04.19. 12:47

A költészet hatása a lélekre

Ajkarendek - Az irodalom, a kultúra szebbé teszi a mindennapjainkat, vallja dr. Szathmáry László Szentkirályszabadján élő nyugalmazott állatorvos, diakónus, aki a Költészet napja alkalmából mutatta be immár második kiadást megért Ladikos című verseskötetét.

Tisler Anna

A művelődési házban tartott író-olvasó találkozón a szerző olvasott fel verseiből. A helybeliek közül négy irodalomkedvelő, Csáki István, Rainiss Andrea, Jusztin Jánosné és György Zoltán vállalta, hogy felolvas egy-egy, előre kiosztott költeményt. A hitről, a magyarságról, a hazaszeretet fontosságáról szóló versek elgondolkodtatták a népes hallgatóságot. A műsorban gitáron és énekkel közreműködött Györgyné Kollár Gabriella, citerán népdalcsokrot adott elő a Kapolcson élő, de Ajkarendekhez is kötődő holland származású képzőművész, Jan Ten Hove.

Szathmáry László Ladikos című kötete verseiből olvasott fel. Fotó: Tisler Anna

Szathmáry László kérdésünkre elmondta, a kötet címe a Ladikos azt fejezi ki, hogy mindannyian átutazók vagyunk az élet tengerén. A viharokat, nehézségeket könnyebb úgy átélni, ha van hitünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!