Alexandra Gray: Egy nő, tíz pasi

A könyv főhőse így vall: „Abban a reményben mentem férjhez tizenkilenc évesen az iskolaigazgatóhoz, hogy majd vele közösen alakítjuk ki az életünket, de hamarosan kiderült, hogy munkaalkoholista, és csak azt akarja, hogy asszisztáljak az életéhez. Nem csoda, hogy mire betöltöttem a huszonkettőt, nem akartam mást, csak elmenekülni a szigetről, ahol éltünk.

A főnököm, az ügyvéd a szeretőjévé tett. Yves St. Laurent-ruhákat vett nekem, Párizs legelőkelőbb helyeire vitt el, és az életem megváltozott. Azt hittem, szeretem, de ő a felszínes csillogásnál nem ajánlott többet. A viszonyunk nem tartott sokáig, mert a felesége rájött, hogy a férjének viszonya van velem. Titokban kompra szálltam, és átkeltem a kis közeli szigetről Franciaországba. Elváltam a férjemtől és a következő két évben megismerkedtem a szeretőmmel, aki nem bizonyult többnek egy szexmániás szépfiúnál; a lorddal, aki kétszer annyi idős volt, mint én; és a milliárdossal, a két lábon járó kimeríthetetlen bankszámlával, az én cukros bácsimmal, aki a kutyáit jobban szerette, mint engem. Miután szakított velem, New Yorkba mentem, hogy diplomát szerezzek. Ezután ismertem meg a többi férfit...

Végül rá kellett jönnöm, hogy az igazi kapcsolat nő és férfi között az önbecsüléssel kezdődik. Ha túlságosan alkalmazkodom másokhoz, és elnyomom az egyéniségemet, akkor annak szakítás lesz a vége. Ezért diplomámmal a zsebemben hazatértem Angliába, abban a reményben, hogy megtalálom az Igazit...”