Kultúra

2014.08.25. 16:25

A földi létezésünk örömforrásai

Veszprém - Zámbó Zoltán keszthelyi tanár harmadik könyve Sorsdöntő kérdések címmel jelent meg. A közíró, közgondolkodó ezúttal is az élet alapkérdéseit boncolgatva jut el egyéni következtetésekig.

G. Takács Mária

Közérthető stílusban veszi sorra napjaink legfontosabb létkérdéseit - a fogyasztói társadalomtól az istenkeresésig - , azokra felelősségteljes választ keresve.

Már az ajánlóból - illetve nem-ajánlóból - is kiderül, hogy ismét komoly, gondolkodásra késztető művet tartunk a kezünkben. Zámbó Zoltán korunk valamennyi lelki, tudati csapdáját, útvesztőjét górcső alá veszi könyvében. Az információdömping megfelelő kezeléséből indulva a fogyasztói társadalom embertorzító hatását boncolgatva vet fel kérdéseket, majd nyújt támpontot a megoldásokhoz. Közben az emberi lét céljának elkerülhetetlen kérdéskörét taglalja. A boldogulás ezen a földön sokak számára az anyagi jólét függvénye, azonban kifejti, hogy a sok pénz önmagában még nem hoz boldogságot.

Zámbó Zoltán Sorsdöntő kérdések című könyvének fedlapja

Állítja, akár megvalljuk önmagunknak vagy sem, valamennyien erre vágyunk, ezt keressük földi létünkben. Ennek igazolására, támpontként nagy gondolkodók idézeteit, történelmi tények tanulságait vonultatja fel, majd sorra veszi a földi lét örömforrásait, azok valós vagy hamis voltát. Vallástörténeti áttekintéssel kínál alternatívát azoknak, akik Isten útjait keresve járnak tévúton. Bibliamagyarázatában és mindenben, ami valóság, és amit annak hiszünk újra és újra, elkerülhetetlenül gondolkodásra késztet. Hiszen a változó világ, a tudomány folyamatosan és egyre gyakrabban cáfolja az évszázados dogmákat, tévhiteket. A sorokat olvasva egyre tisztul a kép, elkerülhetetlenül jutunk el az eredetig. Zámbó Zoltán istenkeresése nem tudatlanságra, dogmákra épül. A gondolkodó ember, a tudományokra, a változásra, a változtatás elkerülhetetlenségére, elfogadására nyitott elme és lélek megvallása, ami mindnyájunkat önkritikára, öntudatra ébreszt. Arra, hogy mindenki felelős, még akkor is, ha a társadalom szempontjából jelentéktelennek tűnő szerepet tölt be. Felelősök vagyunk önmagunk, a világ, az emberiség sorsáért, amit apró, mindennapi cselekedeteinkkel magunk alakítunk.

A könyv alapkérdése, hogy jó irányba halad-e a világ. Ajánlom, hogy a mű elolvasása után ezt a legőszintébben, a legjobb lelkiismerete szerint mindenki elsősorban önmagának válaszolja meg, és legyen bátorsága a változtatásra. Élni és cselekedni mindig az isteni szeretettől irányítva. Ha ezt valamennyien, önmagunkban elvégeztük megváltoztattuk a világot!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!