Kultúra

2012.03.12. 20:29

A Balaton kultuszának művészi megteremtői

Alsóörs - A Balatonról 498 éve térképet rajzoló Lázár deáktól a ma is alkotó Udvardy Erzsébetig terjedt az a kör, amelyet Gopcsa Katalin a magyar tenger ábrázolásáról tartott hétfő esti előadásában bemutatott.

Győrffy Árpád

A művelődési házban összegyűlt hallgatóság irodalom- és művészettörténeti korszakok és stílusok között kalandozhatott együtt a művészettörténésszel. Rendkívül fontos témáról volt szó, hiszen - mint mondta - nemcsak egyszerűen versekre, prózai művekre, festményekre, szobrokra vagy akár térképekre kell gondolnunk, hanem magára az ebből létrejött Balaton-kultuszra, amely meghatározza azt is, hogy mi hogyan látjuk ezt a világot.

A sor rendkívül hosszú volt, az írók-költők sorában Kazinczy, Pálóczi Horváth Ádám, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel, Kossuth Lajos, Vörösmarty Mihály, Garay János, Eötvös Károly szerepelt többek között. között. A képzőművészek közül pedig Szerelmey Miklós, Barabás Miklós, Keleti Károly, Csók István, Egry József, Borsos Miklós, kortársként Somogyi Győző, Udvardy Erzsébet, illetve műveik szerepeltek sok más alkotó mellett az előadásban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!