Kultúra

2014.04.08. 15:15

Meseautóval az álmok nyomában

Délelőtt sajtópremieren, délután ifjúsági bérletes előadásként mutatta be a Pannon Várszínház az évad utolsó nagyszínházi előadását, a Meseautót kedden.

Marton Attila

A ma már magyar filmtörténeti klasszikusnak számító harmincas években készült vígjátékot alapul véve állította színpadra a darabot Vándorfi László. A rendező elmondta, a teátrum történetében többször nyúltak már vissza a két világháború közötti időszak alkotásaihoz, például az Egy csók és más semmi című előadással vagy az Orfeum című színművel, s ahogyan azoknál a daraboknál, úgy most sem aktualizálták az előadást. Az előadás létrehozásakor arra törekedtek, hogy minél közelebb vigyék a filmhez, így több, a némafilmekre jellemző sajátosságot is láthatunk az előadásban. (Az 1934-ben bemutatott Meseautó már hangosfilm volt, de még számos némafilmes jegyet magán viselt.) Az előadás helyzetkomikumon alapuló humorral beszéli el Vera, a fiatal banki alkalmazott, és a lány előtt pozícióját eltitkoló bankigazgató, Szűcs János fordulatoktól és bohózati elemektől sem mentes egymásra találásának történetét. A darabban a Meseautó című sláger mellett Márkus Alfréd több korabeli szerzeménye is élőben csendül fel.

A könnyed szórakozást ígérő zenés vígjátékban a lányt Telegdi Kamilla, a vezérigazgatót Keresztesi László alakítja, míg a játékával Kabos Gyulát megidéző Molnár Ervin az irattárost játssza. A további szerepekben többek között Szelle Dávid, Oravecz Edit, Kovács Ágnes Magdolna és Kiss T. István látható. A díszletet Kovács Yvette Alida, a jelmezeket Justin Júlia tervezte. A koreográfus Krámer György, a zenei vezető Rossa László volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!