Kultúra

2011.09.29. 17:27

Vallomás az örök nőről

Veszprém - A Pannon Várszínház Kovács Ágnes Magdolna főszereplésével bemutatta Psyché night című táncszínházi produkcióját.

Szabó Zsuzsanna

A darab Weöres Sándor Psyché című versciklusára épül, melyben az író egy 1800-as évek végén élt hősnő alakjába bújik, így rekonstruálva az egykor élt költőnő, a félig gróf, félig cigány származású Lónyai Erzsébet, azaz Psyché életét.

A darabban Kovács Ágnes Magdolna (Psyché) meséli el tánccal, szavakkal saját múltbéli napjait, fájdalmát, örömeit és szenvedéseit. Mozdulatok és próza, felváltva, egymást kiegészítve.

- Eleinte nagyon féltem, hogy nem tudom megcsinálni. Ez egy másfajta színház, mint amit megszokhatott a közönség tőlünk, tőlem. Amikor Andreával először elolvastuk Weöres Sándor Psychéjét, nem gondoltam, hogy lehet hidat építeni egy 1800-as évek végén élt cigánylány és köztem, de rájöttem, rengeteg minden összeköt vele - meséli a színésznő a karakterről.

S valóban működik a múlt és jelen Psychéje közti párhuzam megteremtése. Hiszen kétszáz év elteltével is ugyanaz a női lét lényege, ugyanúgy vágynak a férfira, szenvedélyes szeretőkre, szabadságra, szerelemre. Talán csak a társadalmi-erkölcsi közeg változott.

Kovács Ágnes Magdolna rendkívül szuggesztív, a negyvenöt perces oda-vissza térő időutazás során kiegészítik egymást a mozdulatai és szavai. Amikor Psyché szaval, a test pihen. Amikor a szó elhal, a test beszél, a zenére tovább gördül, folytatva a hősnő életének meséjét.

A darab korabeli nyelvezete rendkívül nehéz, de néhol váratlanul és meglepően humoros. Amikor például Psyché elmeséli egy szerelmi kalandját a sok közül, melyben a várva várt szerelmi aktus "mindössze addig tartott csak, míg a mokka lefőtt". Máskor mélybe ránt a velőt rázó sikoly, a gyermeke elvesztése fölött érzett anyai fájdalom. És pont ez az, ami az előadást izgalmassá, vibrálóvá teszi. Az ellentétek vonzása, múlt és jelen, szerelem és elhagyatottság, csend és zene. Nő és nő. Hiszen Kovács Ágnes Magdolna a női nem sokszínűségét tárja elénk. Egyszerre vad, buja és csábító, máskor esendő, kiszolgáltatott.

Kovács Ágnes Magdolna egész más arcát, színészi és tánc-előadóművészi oldalát láthatjuk kibontakozni a darabban.

A Psyché night nem egyszerű darab, de különlegességével szakít a habkönnyű, semmitmondó színházi komédiák üres világával. Itt mindezek helyét átveszik a tartalommal teli szavak, a szikár-pikáns humor és az érzelmek, melyek úgy kavarognak egymás körül a színpadon, mint Psyché, a vadóc cigánylány színes kendői a tánc gyorsuló ritmusának őrületében, mígnem egységes egésszé nem olvadnak.

A Psychét megtestesítő nyers mozdulatok, a lélek kitárulkozása, kivetkőzése önmagából olykor gyomorba vág, torkon ragad, felráz és magasba emel, csak azért, hogy a darab végén kimerülve húzzon a mélybe.

Rendkívül összetett  darab a Psyché night. Többször kell megnézni, mert egyszerre olyan tömény, akár az abszint. Ladányi Andrea és Kovács Ágnes Magdolna produkciója katarzis és fájdalmas zuhanás egyszerre. Vallomás az örök nőről.

 

A fiatal színésznő jutalomjátéka

A zenét Borlai Gergő szerezte. A táncszínházi produkció polihisztora, rendezője, díszlettervezője, egyben koreográfusa Ladányi Andrea táncművész, aki nem ismeretlen a veszprémi közönség előtt, több éve állandó szereplője a veszprémi Tánc fesztiváljának, nem utolsósorban Kovács Ágnes Magdolna példaképe. "Egy álmom teljesült azzal, hogy vele dolgozhattam. Neki és Vándorfi Lászlónak köszönhetem, hogy látták bennem azt, amit talán még én sem saját magamban."

Vándorfi László a darabról korábban azt mondta, ez az egyszemélyes előadás ajándék. Egy rendkívül nehéz, éppen ezért szép kihívás egy színész számára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!