Kultúra

2010.06.21. 18:41

Százmillió Balácára - Európai szintű fejlesztések a villagazdaságban

Nemesvámos-Baláca - Száztízmillió forint összegű támogatást nyert el a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság kezelésében lévő Villa Romana Baláca a Közép-dunántúli Operatív Program egyik pályázatán a balácai római kori villagazdaság kulturális-turisztikai és látogatóbarát szolgáltatásainak fejlesztésére.

Deák Dóra

A csaknem 130 millió forintos projektnek köszönhetően európai szintű régészeti bemutatóhellyé válhat a balácai római kori villagazdaság. A beruházás részeként helyre szeretnék állítani a nagy fogadóterem mozaikpadlóját, a kiállítótérben bemutatni, milyen volt egy-egy szoba fala, berendezése a római korban, továbbá multimédiás fejlesztéseket is terveznek, amelynek részeként projektorokkal, kivetítőkkel gazdagodna a kiállítóhely.

- A parkban egy 300 négyzetméteres fűszerkertet tervezünk, illetve kerékpártároló kialakításával a biciklis turistákat várjuk - mondta dr. Limbacher Gábor megyei múzeumigazgató a megkeresésünkre. Hozzátette továbbá, hogy az elnyert összegből közel nyolcmillió forintot marketingtevékenységekre terveznek, így külön honlap és leporelló népszerűsíti majd a villagazdaságot, valamint jelzőtáblák, megállító táblák segítik a tájékozódást.

A megvalósítási idő 22 hónap, így várhatóan 2012 tavaszán nyit meg az európai szintű kiállítóhely. A kivitelezési munkák jövőre kezdődnek meg, idén egyelőre az előkészületek zajlanak. Az igazgató elmondta, jelenleg az egyszer már biztosított önerő újramozgósítása jelent feladatokat a számukra, ami a 130 millió forintos projekt 15 százalékát jelenti.

- Az összefogásnak és a pályázati támogatásnak köszönhetően abba az irányba haladunk, hogy a balácai villagazdaság a balatoni turizmus célpontjává váljon, a működési kiadásokat pedig minél inkább fedezzék a bevételek - véli az igazgató. A nagy ívű tervekhez adott támogatást a Veszprém megyei és a nemesvámosi önkormányzat, a Balácáért Alapítvány kuratóriuma, valamint cégek és magánszemélyek.

 

Veszprémtől mintegy kilenc kilométerre, Nemesvámos és Veszprémfajsz határában találhatók az egykori római földbirtok-központ maradványai. A villa legkorábbi római kori emlékei a Krisztus utáni I. századból származnak. Nemesvámos határa a XVIII. század óta ismert római leleteiről. A feliratos téglákon, terra sigillátákon, bronztárgyakon, vaseszközökön, csonttárgyakon, érmeken kívül a száz évvel ezelőtti ásatásokon kerültek elő a hazánk egyik legnagyobb villáját, Balácát méltán ismertté tevő mozaikpadlók és a rekonstrukciók összeállítására alkalmas falfestménytöredékek is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!