Kultúra

2009.03.20. 03:29

Itt új otthonra találtam - Erdélyi Ágnes a vegyeskarról

Veszprém - Januárban volt húsz éve, hogy Erdélyi Ágnes irányítja Veszprém Város Vegyeskarát. A tavalyi és az idei esztendő is gazdag programokban.

Balla Emőke

Az ötvenkét éves kórust húsz éve Erdélyi Ágnes dirigálja. Az elmúlt két évtized bővelkedett koncertekben, rendezvényekben, ám a karnagy szerint az is nagy eredmény, hogy sikerült az énekkart megtartani, sőt, létszámában, kis közösségeiben növekedett is. 

Ma nehéz az amatőr kórusok helyzete, a veszprémi azonban a Dunántúl leg- népesebb oratóriumkórusa, mely az elmúlt időszakban nemes felkéréseknek tett eleget, februárban például a Művészetek Palotájában rendezett Dvorák-maratonon vett részt, a Budapesti Fesztiválzenekar hívására.

- Itt, Veszprémben új otthonra találtam - emlékezik a Nyíregyházáról indult Erdélyi Ágnes. 

- Életem egyik legfontosabb szakasza az elmúlt húsz év. Itt alapítottam családot, itt születtek a gyerekeim, de a kórusban is igazi család- ra leltem; magánéleti és szakmai feladatokban soha nem voltam egyedül, a kórus vezetői, tagjai mindig mellettem álltak.

Erdélyi Ágnes idejében Veszprém Város Vegyeskara háromgenerációs kóruscsaláddá fejlődött, a felnőttek mellett a fiatalokból áló VVV Vokál és a VVV Csermák gyermekkórus is rendszeresen szerepel. 

Szükség van az utánpótlásra, és szerencsére vannak fogékony fiatalok. A kórust alapító Zámbó István hagyományait folytatva a kar kísérletező kedvét mutatja a kis éneklő együttesek (kamarakórus, női kar, férfikar, Vokál, kávékórus) létrejötte. 

A legizgalmasabb előrelépést férfikaruk tette meg, mely önálló együttesként, Veszprém Város Kadarkara néven vett részt az Európai Bordalfesztiválon Pécsett tavaly szeptemberben és elnyerte a fesztivál közönségdíját.

A vegyes kar hetven fölötti létszámmal (a vokállal és a gyermekkórusssal együtt a kóruscsalád közel 120 tagú) jó hangulatban, magas színvonalon dolgozik, Erdélyi Ágnes huszadik évében, 2008-ban az átlagosnál többször, harminc alkalommal lépett színpadra. 

Veszprémben tizenegy hangversenyen szerepelt, kisebb ünnepélyeken öt alkalommal, Magyarország városaiban hét hangversenyt adott, a külföldi utakon - májusban a franciországi Saumurben, majd a szlovákiai Galántán lépett fel - hétszer tapsolhatott a kórusnak a közönség.

A két ifjúsági együttes tagjai ismét részt vettek a nyári zánkai dalos vakáción, októberben a kórus vezetői alföldi koncertkörutat szerveztek számukra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!