Már 55 millióan nézték meg a videót

Durva kampányfilm Joseph Kony ugandai hadúr ellen - Videó

2012. március 09., 18:34 szerző: MTI
Járványszerűen terjed az interneten egy ugandai hadúr elítéléséért indított kampány.

Eddig már több mint 55 millióan nézték meg a YouTube videomegosztó portálon azt a kampányfilmet, amelyet Joseph Kony ugandai hadúr mielőbbi elítéléséért készített egy amerikai alapítvány.

Az Invisible Children San Diegó-i szervezet által indított Kony2012 nevű kezdeményezés mögé számos híresség, többek között Rihanna énekesnő is beállt. A kampány népszerűségét igazolja, hogy szerdán a Twitter mikroblog-szolgáltatón a "stopkony" kulcsszó a leghasználtabbak egyike volt, hasonlóan nagy számú bejegyzésben szerepelt az oldalon, mint az Apple új "iPadje".

Durva kampányfilm Joseph Kony ugandai hadúr ellen

Az elsősorban a gyerekkatonaság intézménye ellen harcoló alapítvány hétfőn tette fel a világhálóra a 2005 óta háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt nemzetközi körözés alatt álló Joseph Konyról és az általa vezetett gerillaszervezetről szóló 29 perces videót azzal a céllal, hogy a nemzetközi közösség még idén bíróság elé állítsa a hadurat. A magát kereszténynek mondó Úr Ellenállási Hadserege (LRA) 25 évvel ezelőtt fogott fegyvert, és csaknem 20 éve rettegésben tartja a térség legalább négy országa (Uganda, a Közép-afrikai Köztársaság, a Kongói Demokratikus Köztársaság és Dél-Szudán) számos falujának lakóit. Elrabolt, megerőszakolt és lemészárolt több tízezer embert, lakhelye elhagyására kényszerített több százezret. A fegyveresek az elrabolt gyerekek közül a lányokat szexrabszolgának használják, a fiúkat pedig a soraikban való harcra kényszerítik. Az Egyesült Államok a 2001. szeptember 11-i támadás után terroristának minősítette a 200-400 közötti tagot számláló szervezetet, és 2011 októberében 100 fős katonai alakulatot küldött Ugandába, hogy így segítsen a helyi vezetésnek Kony elfogásában. Az Invisible Children azzal érvel, hogy a mostani kampánnyal "híressé" teszi Konyt, növelve így a Washingtonra nehezedő nyomást, s felgyorsítva ezáltal a hadúr kézre kerítését.

Bár az amerikai alapítvány látszólag jó célt szolgál, többen aggodalmuknak adtak hangot a szervezet hitelességével kapcsolatban, tekintve, hogy korábban már számos kritikát kapott az adományok kezelésével összefüggésben. Az Egyesült Államok jótékonysági szervezeteket minősítő vezető intézete, a Charity Navigator a felelősségre vonhatóság tekintetében a lehetséges négyből csupán két csillagot adott az Invisible Childrennek. Maria Burnett, a Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet afrikai részlegének egyik munkatársa pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Kony kézre kerítésében illetékes ugandai hadsereg számlájára is számos erőszakos túlkapás - egyebek között politikai indíttatású letartóztatások, kínzás, gyilkosság - írható.

Videó (Figyelem, a videó megrázó képeket is tartalmaz!):

MTI

Facebook