Kicsit a mi gyermekeink is

Az áldozatok számát tekintve Srí Lankát érte Thaiföld után a második legnagyobb veszteség, helyi adatok szerint legalább ötvenegyezer ember halt meg és több ezret még ma is eltűntként tartanak nyilván.

A katasztrófa után világméretű összefogás bontakozott ki, sokan vettek részt a mentésben, majd az újjáépítésben, vagy segítették adományaikkal a tragédia túlélőit. A Baptista Szeretetszolgálat magyar munkatársai az elsők között érkeztek Srí Lankára, és fő feladatuknak a gyermekek mentését, az árvák sorsának rendezését tartották. Annak idején lapunk olvasói is egy adott napon megjelenő lapszám megvásárlásával járultak hozzá ahhoz, hogy a Fogadj örökbe! program részeként a cunami első évfordulójára felépülhessen Colombo Pittacotte kerületében, a Vadzsira Sri Gyermekotthonban a Magyar Háznak nevezett épületszárny, ahol közel száz gyermek kapott helyet. A Baptista Szeretetszolgálat részben ezekből az adományokból finanszírozta a munkálatokat. A szeretetszolgálat programjának részeként megépült ezen kívül a szigetország délnyugati részén, Kahawában a magyar Help-falu is, amelynek házaiba családjukat, otthonukat elvesztett szülők, illetve nagyszülők költözhettek, akik árván maradt gyermekeket fogadtak örökbe. A tragédia óta már csaknem tíz év telt el, a gyerekek közül sokan felnőttek, de a kahawai Help-falu ma is működik, és ma is teljes egészében a magyar baptisták fenntartásában.

A csodálatos kékségű Indiai-óceán fodros, fehér hullámai most fürdőzésre csábítanak Kahawa partjainál, nehéz elképzelni, milyen lehetett, amikor hatalmasra emelkedve a településre zúdultak. A part menti részén azonban több ház még ma is romokban áll, úgy, ahogyan annak idején a szökőár letarolta őket. És ott van az obeliszk, amely az itt meghalt áldozatokra emlékeztet, köztük az éppen az állomáson veszteglő vonatszerelvény mintegy ezerötszáz utasára. Kicsit távolabb pedig meglátjuk a magyar zászlót egy táblán, amely az utat mutatja a Help-faluhoz.

Tárt kapuk fogadnak, pedig nem vártak bennünket, néhány fős turistacsapatunk váratlanul toppant be, megbolygatva rövid időre a „falu” mindennapi életét. Gyermekzsivajt hallunk, labdák és biciklik mellett jutunk be a kis térre, amely körül a vidám, égszínkék házak állnak. Ezekben élnek a falu lakói, most tizennyolcan, de a magyar baptisták által fenntartott intézmény ennél jóval több gyermeket oktat és nevel. A célok és a feladatok változtak az elmúlt években, a cunami árvái közül többen azóta már szakmát tanultak, egyetemre mentek és önálló életet kezdtek. Ma már környékbeli gyerekek is járnak a falu óvodájába és iskolájába, ahol extra osztályok is vannak, többek között matematikát, tudományokat, művészeteket, számítástechnikát oktatnak – tudjuk meg Randzsith úrtól, aki körbevezet bennünket, megmutatva a tantermeket, az étkező- és szálláshelyeket. Ösztöndíjprogramjuk keretében pedig 390 fiatalt tanítanak pluszórákban, természetesen ingyenesen. A falu egyfajta közösségi központként is működik, valamint önkéntes munkában segítenek a környékbelieknek. A gyerekek időnként zenés-énekes előadásokat tartanak, amelyekre meghívják a település lakóit is.

Magyar zászló a táblán, amely az utat mutatja a Help-faluhoz. Ma már nemcsak árvákat, hanem környékbeli gyerekeket is oktatnak itt (Fotó: Gidai Judit)

Nézem a kedves, vidám arcokat, és arra gondolok, hogy magyarnak lenni bizony nagyon jó érzés itt Kahawán és egész Srí Lankán, hiszen tudják, hogy segítettünk, amikor a legjobban kellett. De továbbra is segíteni kellene, míg az árvák valamennyien fel nem nőnek. Mert egy kicsit a mi gyermekeink is ezek a gyerekek.