Kézilabda

2014.04.17. 12:30

Megnyugtató győzelem jöhet péntek délután

Veszprém - A kiesés elkerüléséért vívott rájátszásban a veszprémi női kézilabda csapat pénteken 16 órakor a Debrecent fogadja.

Novothny Ottó

- Győzelem esetén nagyot lépünk annak érdekében, hogy a folytatásban ne kelljen idegeskedni - mondta Róth Kálmán a VBKC mestere. - Az alapszakaszban furcsa meccseket játszottunk egymás ellen, hiszen ők Veszprémben tudtak nyerni, mi pedig Debrecenben. Sajnos most vannak sérültjeink: Marincsák biztosan nem játszhat, míg Planéta szereplése bizonytalan. Az tény, hogy riválisunk kispadja hosszabb, mint a mienk, így félő, hogy játékosaink nem bírják majd végig azonos hőfokon a küzdelmet. Ami pikantériája ennek a csatának, hogy korábbi segítőm ül az alföldiek kispadján. Varga kollégával ifjú korunk óta barátok vagyunk, most hogy külön dolgozunk is tartjuk heti rendszerességgel a kapcsolatot telefonon. Természetesen a meccsről nem beszélünk, hiszen mindkettőnk számára fontos a két pont megszerzése. Bízom abban, hogy a kicsi, de hangos szurkolói csoportunk segít nekünk a siker elérésében, ahogy nyilván a hazai pálya is mellettünk szól. Kemény, harcos találkozóra számítok, ami remélem színvonalas kézilabdát hoz majd és az érdeklődők jól szórakoznak majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!