Kézilabda

2015.01.20. 14:35

Jól szolgálta a felkészülést a balatonfüredi kézilabda torna

Serdülőknek és NB I/B-s alakulatoknak szervezett tornát a hétvége mindkét napján a Balatonfüredi KSE kézilabdaklub.

B. Virág Rita

Szombaton a serdülőké volt a főszerep. A hazaiakon kívül a Neka (Nemzeti Kézilabda Akadémia), valamint a Tatabánya és a PLER együttesei kaptak meghívást. A csapatok körmérkőzéssel döntötték el a végső helyezések sorsát.

Miután a Füred rögvest az első meccsen egy izgalmas, rendkívül szoros és kiélezett összecsapáson egy góllal alulmaradt a Nekával szemben (19:20), így csak körbeverés esetén tudta volna megszerezni a tornagyőzelmet. A Neka azonban nem tette meg ezt a szívességet, 27:22-re megverte a Tatabányát és 21:19-re a PLER-t, s ezzel első helyen zárt.

A hosszú sérüléséből felépülő és visszatérő Putics Bence (a képen labdával) komoly erősítést jelent a Várpalotának, amely meg is nyerte a balatonfüredi felkészülési tornát (Fotó: Penovác Károly)

A fürediek 23:20-ra múlták felül a Tatabányát és 26:20-ra a PLER-t, s másodikok lettek. A Tatabánya lett a harmadik, a PLER a negyedik. A serdülők szakvezetője, Kárpáti Krisztián elmondta, jól szolgálta a torna a felkészülést, színvonalas mérkőzéseket vívtak a résztvevők.

Vasárnap az NB I/B-s bajnokság négy alakulata: a BKSE U23, a Tatabánya U23, a Várpalota és az Alba Regia találkozott egymással.

A BKSE a nyitómeccsen ikszelt a Palotával (25:25), s csak hetesek után derült ki, melyik együttes jut tovább a fináléba. Itt a VBSK volt a jobb, így a Füred a harmadik helyért játszhatott.

A másik ágon a Tatabánya nyolc góllal könnyedén verte a székesfehérváriakat.

A bronzmeccsen aztán újabb, a végletekig szoros találkozót játszott György László edző csapata, de végül az ifjúsági válogatottjait nélkülöző és több sérült miatt tartalékos vendéglátók 30:28-ra kikaptak.A döntőben aztán a Várpalotai Bányász SK kisebb meglepetésre, meggyőző fölénnyel, 31:21-re verte a Tatabányát és megszerezte a felkészülési torna első helyét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!