Kert

2014.04.21. 14:30

Korán érik a gyümölcs

Évtizedek óta nem volt példa arra, hogy húsvét előtt szinte minden hazai gyümölcsfajtánál bekövetkezzen a teljes virághullás.

Varga Ibolya

Idén a szokatlanul enyhe téli időjárásnak köszönhetően a szokásosnál közel egy hónappal korábban indultak virágzásnak a fák. A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs központ (NAIK) Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének munkatársai szerint általánosságban elmondható, hogy remek termés ígérkezik a korai tavasz miatt. Mindössze a májusi fagyosszentek okozhatnak kárt az előre tolódott érési időszak miatt az akkor borsónyi gyümölcsökben.

Négy évtizedre visszamenőleg mindig húsvétkor szoktak virágozni a cseresznye- és meggyfák. Most azonban az enyhe tél miatt a legkorábbi cseresznyefajta, a Rita már március 25. környékén virágzásnak indult. Így, ha jó meleg lesz az idő, már május elején szüretelhetünk, amelyre nem sűrűn akad példa mondta dr. Apostol János a NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa. Április közepéig a cseresznye 90, a meggy 70 százaléka virágzott el, de a mandula- és kajszibarackfák is nagyon hamar virágba borultak. Az április második felében jelentkező, illetve május eleji fagyok miatt keletkezhet fagykár.

A szakemberek bizakodók a termés mennyiségét és minőségét illetően, mert idén a méhek gond nélkül végezhették munkájukat, hiszen nem egyszerre kellett az összes gyümölcsfát beporozniuk.

Címkék#gyümölcs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!