2009.07.30. 08:04
Barackfák védelme
A kajszibarackfa betegségekre való érzékenysége miatt fontosak az évente elvégzett növényvédelmi kezelések. Az elhanyagolt fák egészségi állapotát nehéz helyreállítani, ezért a termés leszedése után mindenkép-pen folytassuk a gombabetegségek elleni permetezéseket.
A korai lombhullás ugyanis károsan befolyásolja a következő évi rügydifferenciálódást. Rendszeresen végrehajtott minimális számú védekezéssel is jelentősen növelhető a termés mennyisége, javítható a minősége, és a fák élettartama meghosszabbítható.
Az idő előtti levélhullást okozó gnomóniás betegség ellen nyáron is permetezni kell. A 23 centiméteres, szabálytalan alakú levélfoltosodást okozó gomba termőképleteinek elpusztítására kisebb fertőzés esetén elegendő a lomb elégetése.
Ha viszont sok a beteg levél, egy nyár végi és egy őszi mankoceb vagy penkonazol hatóanyagú permetezéssel előzhető meg a következő tavaszi megbetegedés. Szintén hatásosak ezek a szerek a levéllyukacsosodás ellen is.
Ebben az esetben a növényi szövetek károsodása során a fertőzött leveleken kerek, sárga közepű, bíbor szegélyű foltok keletkeznek, majd idővel szélük megbarnul, és a levélből kiesik.
A kórokozó a rügyet is megtámadja, a rügyalapnál mézgacsepp jelzi a behatolás helyét. A gyümölcsön apró, piros foltok képződnek.
A gombafonalak a fertőzött vesszőkben, rügyekben vagy a lehullott levelekben telelnek át, a spórák életműködése egész évben folyamatos. Ha gyümölcsérés idején rothadó barackokat látunk, akkor a helyenként súlyos károkat okozó monília gombája ellen is szükséges védekezni a termés betakarítása után.
Ezt a kórt tavasszal a virágok hervadása jelzi, később a gomba a virágkocsányon át gyakran a termőnyársakba, idősebb fás részekbe is belenőve, évek múlva ágszáradást okoz.
A fertőzött barackok lehullnak vagy mumifikálódva a fán maradnak, belsejüket teljesen átszövik a gombafonalak. A gyümölcsmúmiák szüret utáni leszedése és megsemmisítése rendkívül fontos, mert ezek a tavaszi fertőzések elindítói lehetnek.
A megelőzéshez szintén hozzátartozik az őszi rezes lemosó kezelés elvégzése. A kajszibarackfák gutaütésének meggátlása végett a szüret után sem szabad védelem nélkül hagyni a gyümölcsöst.
Egy baktérium és egy gomba együttes fellépése által alakul ki a betegség, melynek következtében a látszólag egészséges fák vagy annak részei hirtelen elszáradnak. A korábban még egészséges levelek néhány óra alatt tompa fakózöldek lesznek, és lankadtan csüngnek a hajtásokon.
Előfordul, hogy tavasszal a fa ki sem hajt, de megjelenik rajta a mézgafolyás. A nyáron elszáradó ágakat vágjuk le és zárjuk le fasebkezelő anyaggal. Lombhullás után pedig a réztartalmú zárópermetezés ajánlott.
Metszéssel történő termésszabályozással, gyümölcsritkítással is megóvhatjuk a fákat a gutaütéstől. A kajszi ugyanis nagy mennyiségű termés lekötésére hajlamos.
Györffyné dr. Molnár Júlia, a mezőgazdaság-tudomány doktora